Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a SorozatWikinek adott évértékelő interjújában elárulta, hogy az Ütős Ötös című vetélkedő idén tavasszal lesz látható a TV2-n. Most az is nyilvánosságra hozták, hogy az Ütős Ötös április 3-án, hétfőn debütál a csatornán. Ezen kívül bejelentették, hogy a produkció műsorvezetője Till Attila lesz. Részletek a TV2 Csoport közleményében:

hirdetés

Április 3-tól Ütős Ötös címmel egy rendkívül izgalmas és szórakoztató családi vetélkedő veszi kezdetét a TV2-n, amelyben ismert emberek családtagjaikkal, barátaikkal vagy hozzájuk közel álló személyekkel alkotnak csapatokat. A műsorvezető Till Attila, a vetélkedőben két, 5 fős csapat küzd a győzelemért. A kérdések nem klasszikus kvíz kérdések, nem tudásalapúak, a játékosoknak inkább arra kell ráérezniük, hogy gondolkodnak az emberek. A készítők közvéleménykutató cég segítségével, 100 főre levetített „mini Magyarországot”, egy reprezentatív mintát hoztak létre. A megkérdezetteknek ugyanazokat a kérdéseket tették fel, a játékosok feladata pedig az, hogy kitalálják mik lehettek a leggyakoribb válaszok. A játék 5 szakaszból áll, ám a mindent eldöntő utolsó fordulóba, vagyis a végjátékba csupán egy csapat juthat be. Esélyt kapva, hogy megszerezze akár a maximális nyereményt, a 10 millió forintot. Az Ütős Ötös attól is roppant érdekes, hogy a közeli hozzátartozóknak köszönhetően olyan történetek is előkerülnek a hírességekről, amelyeken még ők maguk is meglepődnek és jót derülnek.

A műsorban látható lesz például Varga Viktor, aki részben „klasszikus” családi felállásban érkezik: párja, édesapja és testvére kiséri el, ötödikként pedig egyik barátja egészíti ki a csapatot. Viktoréknál különlegesség, hogy testvérével, Valentinnal itt találkozhatnak majd először a nézők. Szintén nagyon izgalmas, hogy Delhusa Gjon minhárom fia ott lesz a stúdióban vagy például az, amikor Kovácsovics Fruzsinát három bátyja társaságában láthatják a nézők. De különleges adásnak ígérkezik az is, amelyben Schmuck Andor exfeleségével szerepel, és amivel talán el is nyerheti majd a nézőktől a sorozat legbevállalósabb sztárja címet. Schmuck Andor exe csakis a felvétel miatt utazott Magyarországra – ennyire családias és baráti az Ütős Ötös, hogy még ez is belefér. Visváder Tamás édesanyjával és feleségével, Visváder-Palácsik Lillával érkezik, érdekes és nagyon szórakoztató belelátni az ő hármasukba is. A családtagokon kívül lesznek olyanok csapatkapitányok, akik kollégákkal, zenésztársakkal állnak össze: például az Anna and the Barbies frontembere, Pásztor Anna, Veréb Tamás színész vagy Sipos Péter az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja. A széria tematikus adásaiban többek között a TV2 műsorvezetői és a Família KFT színészei, a Dancing with the Stars és az Exathlon Hungary sztárjai, illetve a Jóban Rosszban és a Barátok közt színészei is megmérettetnek.

Tilla nagyon élvezte a forgatásokat és már alig várja, hogy a nézők is tippelésbe kezdjenek a képernyők előtt.

„Óriási a nyüzsgés az adásokban már csak attól is, hogy egyszerre 10 játékos van jelen a stúdióban, és ezt nagyon szeretem. Pörögnek az események, röpködnek a poénok, minden csapatban van egy váratlan ember, a csendes, aki ritkán szólal meg, de akkor nagyot mond és van a nagyszájú, aki más megvilágításba helyezi a dolgokat. Nagyon jó azt is látni, amikor egymástól távol élő családtagok a műsor kedvéért jönnek össze, és a vetélkedő mindenkinek egy közös élmény. A rengeteg vicces pillanat mellett rendkívül kedves történeteknek is szemtanúi lehetnek majd a nézők. Ilyen például az a rész, amelyben Cooky dédnagymamája szerepel, aki elmúlt 90 éves, és óriási izgalommal és nyitottsággal veti bele magát a játékba. Szerintem a nézők nagyon könnyen ráhangolódnak majd a műsorra, rengeteg olyan kérdés van, ami a hétköznapi életünkben is szóba kerül, mindenkit érint, könnyen lehet hozzá kapcsolódni. Bár azt is el kell mondjam, döbbenetes, hogy néha a legegyszerűbb válasz nem jut eszébe az embereknek, de ettől is izgalmas ez a vetélkedő”

– mesélte Tilla.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna