Tavaly decemberben a Disney egy befektetőknek tartott rendezvényen 10 új Star Wars-sorozat érkezését jelentette be. Ezek közül az egyik az Andor, ami a Zsivány egyes előzménysorozata lesz. A széria forgatása 2020 végén elkezdődött és várhatóan jövőre debütál a Disney+-on. A 12 részes sorozatban a címszereplőt alakító Diego Luna mellett feltűnik majd Stellan Skarsgard is, aki most egy svéd rádióban elszólta magát egy másik, eddig hivatalosan be nem jelentett színésszel kapcsolatban.

hirdetés

Skarsgard azt mondta, hogy a forgatáson együtt dolgozott Forest Whitakerrel, aki eszerint a Zsivány egyes után az Andorban is Saw Gerrerát fogja játszani. A karakter először a Star Wars: A klónok háborúja animációban tűnt fel, majd az Oscar-díjas Whitaker alakította a már említett élőszereplős Zsivány egyesben. Ezt követően a színész több animációs szériában is kölcsönözte Gerrera hangját.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n