Április első felében komoly balhé keveredett az Ázsia Expressz 2. évadának forgatásán, mely végül kisebb verekedésbe torkollott. A felháborodást az váltotta ki, hogy az Ázsia Expresszt gyártó belga cég által előírt egyik feladatban tradicionális esküvői viseletet kellett hordania a Bereczki Krisztián és Bohos Kornél párosnak. Azt, hogy pontosan mi történt azóta se teljesen tisztázódott, de a Bors azt írja, hogy a stáb azonnal orvosolta a kialakult helyzetet, törölte a problémás felvételeket, ám a helyi sajtóban félrevezető hírek jelentek meg, miszerint melegfilmet forgattak, így hatósági vizsgálat indult. Mivel ez elhúzódott, a produkció úgy döntött, a tervezettnél korábban, Indiában folytatja a forgatást. A gyártócégnek arra is megoldást kellett találnia, miképpen pótolják az elmaradt jeleneteket, így Thaiföldre esett a választás.
Az Ázsia Expressz 2. évada várhatóan az idei év második felében kerül képernyőre, a versenyzőkről itt írtunk korábban.

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre
