Az HBO mostanában minden évben előrukkolt egy saját gyártású hazai sorozat évaddal. Elsőként jött a Társas játék, majd a Terápia, 2013-ban és 2014-ben pedig ezen szériák második szezonja. A folytonosságon kívűl ami talán még fontosabb, hogy mindegyik minőségi produkció volt, nem véletlen hogy az HBO mindkét évben megnyerte a Televíziós Újságírók Díjának legjobb sorozat kategóriáját.
2015-ben azonban az eddigieket is felülmúlták és talán a valaha készült egyik legjobb magyar sorozatot készítettek el. Az Aranyélet november 8-án indult az HBO-n és az első évada 8 részes lesz. Eddig négy epizód került képernyőre és az HBO GO-ra is szintén ennyit tettek fel. Vasárnap azonban lemegy az ötödik rész is, sőt az HBO GO-n innentől elérhető lesz a teljes első szezon.

hirdetés

Kiszivároghatott, hogy melyik hónapban érkezik az Ázsia Expressz 5. évada a TV2-re

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

hirdetés