Június 8-án, hétfőn este egy vadonatúj formátum indul az RTL II-n. A Szelfi minden hétköznap 22 órakor kerül képernyőre, melyben hat magyar ismert ember életét kísérhetjük figyelemmel 40 epizódon keresztül. Ada, Bérczesi Robi, Horváth Gréta, Karsai Kata, Puzsér Róbert és Völgyesi Gabi hónapokon keresztül egy kamerával rögzítette a hétköznapjait, melyek valamilyen szempontból mind különlegesek. A produkció komoly, olyan társadalmi problémákkal is foglalkozik, melyet eddig a reality műsorok nem nagyon érintettek. Az RTL jóvoltából premier előtt megtekinthettük a produkció első részét, mely alapján bátran kijelenthető, hogy a Szelfi egy minőségi reality lesz.

Ada, az RTL Klub műsorvezetője, két gyermekes egyedülálló anyuka. A róla szóló jelentek a pasizásról és a gyereknevelésről szólnak. Bérczesi Robi, a hiperkarma frontembere. A zenész az utóbbi 19 évet saját bevallása szerint zeneszerzéssel, szövegírással, lemezkészítéssel, koncertezéssel és drogozással töltötte. 2013-ban került be az elvonóra, az utóbbi pár hónapban pedig már drogoktól mentesen él. A műsorban mesél a régi életéről, valamint folyamatosan látható a leszokás utáni vívódása. Horváth Gréta, fiatal anyuka, az RTL Klub munkatársa volt, korábban néhány dokurealityben tűnt fel. A produkció forgatásának kezdetén egyedül maradt kisfiával. Házassága válságba került, és férjével maguk sem tudják pontosan, együtt vagy külön folytassák-e tovább.

A Szelfihez forgatókönyv nem készült, a történetbe sem szóltak bele és a különböző helyszíneken sem volt stáb. A műsor szereplői mindenhol maguk forgattak, vagy ismerőseik segítségével rögzítették az eseményeket. A videónapló-sorozat az RTL csoport részéről egy kísérlet, így a műsor további sorsáról még nem döntöttek. (Fotók: RTL II)

Azonnali műsorváltozás a TV2-n: előbb tér vissza a Kincsvadászok

Ezek a SkyShowtime legnagyobb novemberi újdonságai

Így zajlott a Most Wanted forgatása – interjú Ember Márkkal, Puskás Petivel és Kónya Gergely kreatív vezetővel (x)

Két népszerű sorozat sztárja is vendég lesz a 2026-os Budapest Comic Conon

Ezzel a két sztárral indul Puskás-Dallos Bogi új műsora, a REnoválók

