A Trónok harca az első négy évadában a hihető látványvilág mellett inkább a párbeszédekről és a konspirációkról szólt, a nagy csaták helyett. Így legfőképp verbálisan vittek be egymásnak csapásokat a karakterek, de mindemellett azért volt jó néhány olyan fordulat, ami a folytatást tekintve jócskán megkeveri a lapokat. Alább összeszedjük, hogy mik voltak azok a legfontosabb momentumok a 4. évadban, melyek az új szezont figyelembe véve sorsfordítóak lehetnek.

1. Theon színjátékának köszönhetően Ramsay innentől nem számít fattyúnak. Irány Deres?
2. Sansa többé nem Sansa. Kisujjal és Robinnal bujkál és az Alayne nevet használja.
3. Cersei kerek-perec megmondta az apjának, hogy nem megy hozzá Loras Tyrellhez, mivel a testvérébe, Jaime-be szerelmes. Ki tudja, ezt Tywin elmondta-e valakinek halála előtt.
4. Daenerys elzárta a sárkányait, Rhaegalt és Viseriont. A legnagyobbik Drogonnak viszont nyoma veszett, szabadon kószál a bestia.
5. Stannis, Davos, és Melisandre lecsaptak a vadakra, és foglyul ejtették a Falon túli királyt, Mance Raydert.
6. Havas Jon eltemette szívszerelmét. Ygritte-et.
7. Brienne túlélte a csatát a Vérebbel, miután hagyta elszökni Aryát.
8. Jaime Lannister segített megszökni Tyrionnak, aki a börtönből kiszabadulva rögtön el is menekült Királyvárból.
9. Nem is csoda, hogy az Ördögfióka menekül, miután lenyilazta apját, Tywint.
10. Miután Arya faképnél hagyta Brienne-éket, Braavos felé vette az irányt.

hirdetés

Jövő hétfőtől átalakulnak a TV2 hétköznap estéi

A The Walking Dead egyik színésze is ott lesz a 2026-os Budapest Comic Conon

8 népszerű sorozat és 2 reality folytatását rendelték be

Kiderült, hogy mikor búcsúzik Az aranyifjú a TV2-n

Hangulatos előzetest kapott a Netflix Gordon Ramsay-ről szóló sorozata

Elhunyt Babják Annamária, A mi kis falunk színésznője

Lovas Rozi búcsúmeccse – ezt tudni a Gólkirályság ma induló 3. évadáról (x)

Nem csak Árpa Attila invitál cselszövésre – ilyen árulós realityket kínál még az RTL+ (x)

hirdetés