2014 októberében jelentette be a Showtime, hogy az eredeti készítőpáros, azaz David Lynch és Mark Frost közreműködésével, 25 évvel a produkció eredeti, ABC-s premierje után feltámasztják a Twin Peakset. A sztori napjainkban játszódik majd, és állítólag 9 részt megírtak már az előkészületek alatt lévő 3. évadhoz, most azonban Lynch bejelentette, hogy ő otthagyja a sorozatot. “A Showtime nem kaszálta el a Twin Peakset, drága twitteres barátaim, több mint 1 éves egyezkedést követően én döntöttem úgy, hogy kilépek, mert nem kaptunk annyi pénzt a forgatókönyvre, mint amennyi szükséges lenne” – írta David Lynch a közösségi médiában, aki az évad összes epizódját rendezte volna. A Twin Peaks folytatása 2016-ban kerülhet képernyőre, a Showtime ennek ellenére is tető alá hozná a kultikus sorozat 3. szezonját.

hirdetés

Megvan, mikor ér véget a Határtalan szerelem az RTL-en

20. heti nézettség - Kimagasló eredményekkel indított a Kincsvadászok VIP

A mi kis falunk korábbi sztárja a Csillag születik egyik zsűritagja lesz

19. heti nézettség - Tarolt A Nagy Duett fináléja

Műsorváltozás lesz csütörtök és péntek este az RTL-en

Már nyár elején indul az RTL új műsora, az Ingatlanvadászok Fördős Zé vezetésével

hirdetés