Az AMC-nek nagyon szüksége van a The Walking Dead mellé még egy olyan sorozatra, ami tömegeket mozgat meg, hiszen kifutott a csatornán a Breaking Bad és lassan véget ér a Mad Men is. A tévéadó jelenlegi produkciói pedig meg sem közelítik sikerben a zombikat. A 2015-ben érkező spinoff egyelőre Cobalt munkacímen fut, és három főszereplőt castingolt az AMC. Frank Dillane (a képen balra) a Harry Potter franchise-ban tűnt fel, és a 16 éves Voldemortot játszotta, míg Alycia Debnam Carey-t (a képen jobbra) legfőképp epizódszerepekben láthattuk, a The 100 című sci-fiben és a McLeod lányaiban. Dillane egy drogfüggőségből kigyógyuló srácot, Nicket játssza majd, míg a fiatal színésznő Ashley-t. Ők ketten lesznek annak a Nancynek a gyerekei, akiről már korábban itt írtunk, mikor a karaktereket bemutattuk.

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
