Ezt is megértük. Valaki fogta magát, és ellopott néhány lapot a jelenleg futó Freak Show egyik forgatókönyvéből, aztán körbejárta a fontosabb amerikai orgánumokat, hogy eladja nekik azt. Hogy mindez miért rossz hír az Amerikai Horror Story készítőinek? Azért, mert egy rendkívül spoileres dolgot lelőhet ezzel az illető, egészen pontosan azt, hogy miképp került Pepper a második évadban látott elmegyógyintézetbe. Azt már korábban itt megírtuk, hogy kiderült, a sorozat szezonjai összefüggenek, így ez már nem túl nagy újdonság. Az azonban igen, hogy miképp. A meglepetést pedig most elronthatják nekünk, főleg, ha túl sokat olvas valaki tévés szaklapokat, ahogy mi.

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Két sorozat is új évaddal jelentkezik a TV2 egyik csatornáján

Idén is Gundel Takács Gábor lesz a Televíziós Újságírók Díjának műsorvezetője

A TV2 is bejelentette, hogy új, ingatlanos reality érkezik a csatornára
