A 34. heti nézettség itt olvasható vissza. A 35. héten jól szerepelt a Jóban Rosszban, a Magánnyomozók ismétlése viszont most is gyenge számokat hozott. Az Édes élet közepesnek mondható eredményekkel futott, míg az Éjjel-Nappal Budapest jól produkált. A Barátok közt az utolsó nyári héten is mindent letarolt, ennek ellenére szeptembertől késő estére pakolták a sorozatot.

Hétfő este kitűnő számokat hozott a Dr. Csont dupla részes ismétlése. Szerdán szépen teljesített a Szulejmán. A Frizbi Hajdú Péterrel visszatérése katasztrofálisan sikerült, talán a 18-49-es korcsoportban még soha nem nézték ilyen kevesen a műsort.

Csütörtökön meglepően gyengén kezdett az új időpontjában az NCIS és a 22-es körzet – A bűn utcái sem teljesített jól. Pénteken valamivel javultak a CSI: A helyszínelők eredményei, de még így se számítanak jónak. Az utána következő, éjszaka adásba kerülő CSI: Miami helyszínelők ismétlése bezzeg kiválóan teljesített.

Vasárnap tarolt a Napló, a fiataloknál a negyedik, míg teljesben a második legnézettebb volt a héten. Így a TV2 a mostani legnézettebb tartalmát helyezi át szombat délutánra. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Családi titkok: 239 ezer (13,5%), 18-49: 52 ezer (8,6%)
RTL: Castle (ism.): 160 ezer (9,2%), 18-49: 48 ezer (8%)

TV2: Maricruz: 460 ezer (21,6%), 18-49: 98 ezer (14,8%)
TV2: A Macska: 474 ezer (21%), 18-49: 101 ezer (14,1%)
RTL: Az örökség: 260 ezer (12%), 18-49: 49 ezer (7,2%)

TV2: Tények: 832 ezer (28,3%), 18-49: 202 ezer (20,2%)
RTL: Híradó: 693 ezer (24,4%), 18-49: 229 ezer (24%)
RTL: Fókusz: 682 ezer (20,8%), 18-49: 231 ezer (20,2%)

M1: Híradó este: 393 ezer (10,1%), 18-49: 43 ezer (3,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 719 ezer (18,7%), 18-49: 221 ezer (16,2%)
TV2: Magánnyomozók: 704 ezer (15,4%), 18-49: 205 ezer (12%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 798 ezer (19,3%), 18-49: 339 ezer (22,8%)
RTL: Barátok közt: 1,142 millió (24,2%), 18-49: 433 ezer (23,6%)

TV2: Édes élet: 615 ezer (15,4%), 18-49: 269 ezer (15,9%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 587 ezer (15,8%), 18-49: 284 ezer (17,5%)

TV2: A szajré (film): 173 ezer (10,1%), 18-49: 93 ezer (10,9%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 446 ezer (19,2%), 18-49: 223 ezer (19,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 256 ezer (16,3%), 18-49: 140 ezer (17,2%)

Kedd:
TV2: Családi titkok: 277 ezer (15,5%), 18-49: 59 ezer (10,2%)
TV2: Maricruz: 449 ezer (19,9%), 18-49: 82 ezer (11,5%)
TV2: A Macska: 476 ezer (20,1%), 18-49: 104 ezer (13,5%)
RTL: Az örökség: 248 ezer (10,9%), 18-49: 47 ezer (6,5%)

TV2: Tények: 943 ezer (30,7%), 18-49: 274 ezer (25,5%)
RTL: Híradó: 673 ezer (22,8%), 18-49: 209 ezer (20,5%)
RTL: Fókusz: 679 ezer (19,6%), 18-49: 235 ezer (18,8%)

M1: Híradó este: 384 ezer (9,6%), 18-49: 73 ezer (5,1%)
M1: Cédrusliget 1×05: 283 ezer (6,2%), 18-49: 52 ezer (3%)
TV2: Jóban Rosszban: 788 ezer (19,9%), 18-49: 266 ezer (18,8%)
TV2: Magánnyomozók: 677 ezer (14,9%), 18-49: 207 ezer (12,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 778 ezer (18,5%), 18-49: 323 ezer (21,2%)
RTL: Barátok közt: 1,116 millió (24,5%), 18-49: 425 ezer (24,1%)

M1: Gran Hotel 1×12: 213 ezer (5,2%), 18-49: 37 ezer (2,2%)
M1: Twin Peaks 2×18: 31 ezer (1,5%), 18-49: 14 ezer (1,4%)
TV2: Édes élet: 555 ezer (14,9%), 18-49: 244 ezer (15,2%)
TV2: Cool Túra (film): 200 ezer (10,4%), 18-49: 119 ezer (12,6%)
RTL: Gran Torino (film): 472 ezer (16,6%), 18-49: 224 ezer (17,3%)

Szerda:
TV2: Családi titkok: 355 ezer (17,4%), 18-49: 106 ezer (15,5%)
RTL: Castle (ism.): 171 ezer (8,6%), 18-49: 39 ezer (5,8%)

TV2: Maricruz: 457 ezer (19,4%), 18-49: 126 ezer (17,1%)
TV2: A Macska: 482 ezer (19,1%), 18-49: 136 ezer (17%)
RTL: Az örökség: 264 ezer (10,9%), 18-49: 56 ezer (7,3%)

TV2: Tények: 986 ezer (29,9%), 18-49: 267 ezer (24,9%)
RTL: Híradó: 650 ezer (20,5%), 18-49: 193 ezer (18,8%)
RTL: Fókusz: 666 ezer (18,2%), 18-49: 228 ezer (18,7%)

M1: Híradó este: 357 ezer (8,6%), 18-49: 76 ezer (5,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 750 ezer (18,4%), 18-49: 245 ezer (17,1%)
TV2: Magánnyomozók: 731 ezer (16,2%), 18-49: 226 ezer (13,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 773 ezer (18,2%), 18-49: 327 ezer (21,5%)
RTL: Barátok közt: 1,089 millió (23,8%), 18-49: 422 ezer (23,8%)

M1: Rámenős páros 1×05: 223 ezer (5,3%), 18-49: 39 ezer (2,2%)
M1: Twin Peaks 2×19: 67 ezer (3,1%), 18-49: 20 ezer (2%)
TV2: Édes élet: 558 ezer (13,9%), 18-49: 236 ezer (13,8%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 251 ezer (9,3%), 18-49: 84 ezer (6,9%)
RTL: Szulejmán 1×94: 732 ezer (22,4%), 18-49: 273 ezer (18,9%)

TV2: Hawaii Five-0 3×04: 125 ezer (7,7%), 18-49: 38 ezer (4,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 320 ezer (17,5%), 18-49: 157 ezer (17,4%)

Csütörtök:
TV2: Családi titkok: 270 ezer (17,2%), 18-49: 64 ezer (14,1%)
RTL: Castle (ism.): 180 ezer (11,8%), 18-49: 43 ezer (9,7%)

TV2: Maricruz: 432 ezer (22,1%), 18-49: 101 ezer (17,7%)
TV2: A Macska: 457 ezer (21,7%), 18-49: 115 ezer (17,9%)
RTL: Az örökség: 230 ezer (11,6%), 18-49: 37 ezer (6,3%)

TV2: Tények: 778 ezer (28,1%), 18-49: 192 ezer (22,1%)
RTL: Híradó: 585 ezer (22%), 18-49: 166 ezer (20,2%)
RTL: Fókusz: 655 ezer (20,8%), 18-49: 225 ezer (21,8%)

M1: Híradó este: 294 ezer (7,7%), 18-49: 53 ezer (4%)
TV2: Jóban Rosszban: 755 ezer (19,9%), 18-49: 220 ezer (16,7%)
TV2: Magánnyomozók: 670 ezer (15%), 18-49: 196 ezer (12,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 768 ezer (18,9%), 18-49: 321 ezer (22,5%)
RTL: Barátok közt: 1,090 millió (24%), 18-49: 414 ezer (24,5%)

M1: Twin Peaks 2×20: 55 ezer (3,2%), 18-49: 27 ezer (3,2%)
TV2: Édes élet: 574 ezer (14,9%), 18-49: 210 ezer (13,3%)
TV2: NCIS 11×13: 264 ezer (11,6%), 18-49: 102 ezer (9,7%)
RTL: Az igenember (film): 373 ezer (12,4%), 18-49: 222 ezer (16,8%)

TV2: 22-es körzet – A bűn utcái: 146 ezer (11,2%), 18-49: 63 ezer (9,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 212 ezer (13,8%), 18-49: 137 ezer (17,9%)

Péntek:
TV2: Családi titkok: 201 ezer (12%), 18-49: 28 ezer (5,2%)
RTL: Castle (ism.): 153 ezer (9,3%), 18-49: 51 ezer (9,4%)

TV2: Maricruz: 354 ezer (18%), 18-49: 44 ezer (7,7%)
TV2: A Macska: 372 ezer (18,1%), 18-49: 62 ezer (9,9%)
RTL: Az örökség: 263 ezer (13,3%), 18-49: 55 ezer (9,4%)

TV2: Tények: 781 ezer (28,9%), 18-49: 167 ezer (20,8%)
RTL: Híradó: 594 ezer (23%), 18-49: nincs adat
RTL: Fókusz: 599 ezer (19,5%), 18-49: 177 ezer (18,8%)

M1: Híradó este: 312 ezer (8,6%), 18-49: 68 ezer (5,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 778 ezer (21,7%), 18-49: 223 ezer (18,9%)
TV2: Magánnyomozók: 670 ezer (15,9%), 18-49: 192 ezer (12,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 701 ezer (18,2%), 18-49: 273 ezer (20,7%)
RTL: Barátok közt: 1,062 millió (24,6%), 18-49: 373 ezer (22,6%)

TV2: Édes élet: 540 ezer (14,1%), 18-49: 218 ezer (13,6%)
RTL: CSI: A helyszínelők 8×11: 588 ezer (15,6%), 18-49: 248 ezer (15,6%)

M1: Twin Peaks 2×21: 33 ezer (1,7%), 18-49: 22 ezer (2,4%)
TV2: Férj és férj (film): 210 ezer (10,8%), 18-49: 109 ezer (11,4%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők (ism.): 459 ezer (17,9%), 18-49: 214 ezer (17,6%)

Szombat:
TV2: Édes élet (ism.): 162 ezer (8,4%), 18-49: 76 ezer (10,2%)
TV2: NCIS (ism.): 129 ezer (6,2%), 18-49: 38 ezer (5,1%)

M1: SzerencseSzombat: 309 ezer (10,1%), 18-49: 45 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 554 ezer (21%), 18-49: 133 ezer (14,9%)
RTL: Híradó: 582 ezer (22,2%), 18-49: 159 ezer (17,8%)

TV2: Harmadik Shrek (film): 427 ezer (11,3%), 18-49: 208 ezer (15,9%)
TV2: Charlie angyalai (film): 257 ezer (7%), 18-49: 129 ezer (8,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 606 ezer (18,6%), 18-49: 181 ezer (16,4%)
RTL: Taxi 4. (film): 654 ezer (16,2%), 18-49: 261 ezer (18,3%)
RTL: A feláldozhatók 2. (film): 688 ezer (20,1%), 18-49: 343 ezer (23,5%)

M1: A győztes (film): 63 ezer (2,8%), 18-49: 14 ezer (1,3%)
M1: A harcos (film): 69 ezer (5%), 18-49: 34 ezer (4,8%)
TV2: Holtak hajnala (film): 158 ezer (8,8%), 18-49: 105 ezer (11,8%)
RTL: Egy lógós zöldségei (film): 204 ezer (12,6%), 18-49: 111 ezer (13,5%)

Vasárnap:
M1: MTK Budapest – Ferencvárosi TC Labdarúgó mérkőzés: 255 ezer (8,6%), 18-49: 63 ezer (5,8%)
TV2: Harmadik Shrek (film; ism.): 254 ezer (9,6%), 18-49: 137 ezer (13,5%)
TV2: Tények: 895 ezer (26,1%), 18-49: 256 ezer (20,7%)
RTL: Tűzhányó (film): 288 ezer (11%), 18-49: 98 ezer (9,7%)
RTL: Híradó: 682 ezer (20%), 18-49: 223 ezer (18%)

M1: Híradó este: 350 ezer (8%), 18-49: 51 ezer (3,3%)
TV2: Napló: 1,003 millió (24,7%), 18-49: 336 ezer (22,8%)
RTL: Cobra 11 (ism.): 763 ezer (18,8%), 18-49: 231 ezer (15,7%)

M1: Zöld kártya (film): 461 ezer (10,4%), 18-49: 103 ezer (5,7%)
TV2: Gru (film): 477 ezer (10,6%), 18-49: 273 ezer (15,3%)
RTL: Alkonyat – Napfogyatkozás (film): 653 ezer (15%), 18-49: 331 ezer (18,7%)

M1: Koncz Zsuzsa Aréna Koncert 2014: 191 ezer (6,4%), 18-49: 44 ezer (3,2%)
M1: J.A.G. – Becsületbeli ügyek: 136 ezer (8,8%), 18-49: 37 ezer (4,8%)
TV2: A Bourne-ultimátum (film): 216 ezer (8,6%), 18-49: 132 ezer (10,9%)
RTL: Alien 4. – Feltámad a Halál (film): 219 ezer (10,9%), 18-49: 148 ezer (15%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 19,6%
2. TV2: 14%
3. Cool: 6,6%
4. Film+: 6,3%
5. VIASAT3: 4,5%
6. M1: 3,6%

hirdetés
hirdetés

Megvan a győztes, ő nyerte a 2021-es Séfek séfét

Kiderült, mikor ér véget A bosszú csapdájában

Premierdátumot kapott a Netflix bűnügyi sorozatának utolsó évada

Kiderült, hogy hány órakor lesz látható a Remények földje 3. évada

Új falus sorozat indul ma este (x)

Már a 7. évadával tér vissza ma este az egyik népszerű magyar műsor (x)