Már a Válaszcsapás (Strike Back) sajtótájékoztatójáról szóló beszámolónkban leírtuk azt itt, hogy a sorozat új, európai számítás szerint 4. évada részben ismét Magyarországon forgott. Ennek hozománya, hogy a friss epizódokban óhatatlanul fel fognak tűnni hazai színészek is, és lám, az első vendégszereplés már meg is volt. A legkeményebb akciószéria friss szezonjának 3. részében egy orosz maffiabirtok is látható volt, ebben tobzódott a gengsztert játszó Kamarás, aki a Hellboy II-ben és a 2013-as Die Hardban is kapott egy-egy nyúlfarknyi jelenetet. Ráadásképp várhatóan még a folytatásban is látható lesz még. Ennél a résznél egyébként feltűnt Konter László is, aki többek közt színházigazgató és Jászai Mari-díjas színművész. Így erős volt a hazai jelenlét, és a későbbiekben is az lesz, hisz Budapest összesen 6 részben tűnik fel ilyen vagy olyan formában. A Válaszcsapás forgatásán egyébként mi is kint jártunk, erről itt írtunk, sőt a két főszereplővel készített interjúnk is olvasható már ide és ide kattintva, míg a széria készítőjével, Michael J. Bassettel itt beszélgettünk. A sorozatot idehaza a Cinemax vetíti.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés