Az Activity az ugyanilyen nevű társas játék alapján készült televíziós produkció, mely a 2000-es évek egy meghatározó TV2-s műsora volt. 6 évadot forgattak belőle, melyeket az olyan produkciókat is magáénak tudható Primetime gyártotta, mint a Esti Showder Fábry Sándorral, Szulák Andrea show, Showder Klub, vagy éppen a Gyertek át szombat este! A show házigazdája sokáig Szulák Andrea volt, majd egy ideig Csiszár Jenő, végül pedig 2008-ban ért véget.

A SorozatWiki információi szerint 8 év kihagyás után idén ősszel visszatér az Activity. A folytatás Extrém Activity címmel érkezik, mely a régi műsor továbbgondolt, felgyorsított változata. Azt egyelőre nem tudni, hogy a TV2-n, vagy a SuperTV2-n tervezik bemutatni, de a produkció előkészületei már megkezdődtek. Az Extreme Activity korábban két évig a német Pro7 csatornán futott és 38 adás készült belőle. A folytatás kapcsán megkerestük a TV2-t, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy az őszi szezon saját gyártású műsorait, majd csak később fogják bejelenteni.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés