Január 8-án, kedden, 21 órakor az HBO után az M1-re is megérkezik az Artúr király legendáját feldolgozó sorozat, a Camelot. A legnagyobb közszolgálati televízió hetente vetíti majd a Starz tíz epizódot megért történelmi drámáját, melynek friss epizódjait másnap 13:25-ös kezdettel mindig megismétel. Tavaly elég részletesen bemutattuk a produkciót, többek között annak karaktereit is, így az érdeklődőknek érdemes errefelé nézelődniük. Azoknak, akik még nem látták az Amerikában 2011-ben leadott szériát, javasoljuk elolvasni az HBO tavalyi közleményét, mely nemcsak a történetet mutatja be, hanem az alkotókról is ejt pár szót. A Camelotot mellesleg Írországban forgatták.


Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára
