A SorozatWiki Podcast legújabb vendége Dobos Evelin népszerű színésznő, akivel végigbeszéltük a teljes tévés karrierjét. Elmesélte, hogy kapta meg az első televíziós szerepét egyetemista korában, és miként lett egy nagy cég reklámarca. Kifejtette, hogy milyen volt az Egynyári kaland castingja és felvétele, de azt is elmondta, hogy milyen volt együtt forgatni Molnár Piroskával a Keresztanyu során.

hirdetés

Kifejtette, hogyan milyen volt részt venni a Konyhafőnök VIP-ben, és hogy mit érzett amikor megnyerte az évadot, valamint Az Árulók című realityben való szerepléséről is kérdeztem. Megosztotta, hogy milyen volt számára a Sztárboxra való felkészülés, és hogyan élte meg a mérkőzéseket. Elmesélte, hogy mit érzett, amikor egy kategóriában jelölték őt Schell Judittal a Televíziós Újságírók Díján, és amikor őt választották az év színésznőjének a Glamour Women of the Year gálán. Továbbá azt is megosztotta, hogy milyen Netflix produkción dolgozik éppen.

A műsor meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a többi nagy podcast platformon és az alábbi lejátszóval:

hirdetés

Látványos, hosszabb előzetes érkezett az ősszel bemutatkozó S.E.R.E.G című sorozatból

Műsorváltozás: Mégsem megy majd egymás ellen a régi és az új Drága örökösök sorozat

23. heti nézettség - A The Floor lett az elmúlt évek legsikeresebb RTL-es vetélkedője

Hamarosan az RTL-en is látható lesz a Cobra 11 utolsó évada

Kiderült, hogy mikor érkezik az Elit utolsó évada a Netflixre

A 2. évad premierje előtt berendelték a Sárkányok háza 3. szezonját