Két fontos esemény is lesz ma az RTL Klub minden hétköznap este 9-től képernyőre kerülő napi sorozatában. Lecserélik a Barátok közt egyik legtöbbet szerepelt gyerekszereplőjét. Az új színész pedig most lesz először látható. Ezen kívül visszatér a sorozat egyik olyan szereplője, aki nagyjából 10 éve volt fontos része a produkciónak és az elmúlt évtizedben csak nagyon kevésszer tűnt fel.

Mostantól Puha Kristóf helyett, Kiss Lénárd alakítja majd Illés Mátét a sorozatban – tudta meg a SorozatWiki a produkciótól. Juli fiának karakterénél nem ez lesz az első csere. Puha 2012-től alakította Mátét a Barátok köztben, de mivel a karakter a születésétől fogva a Mátyás király tér lakója, kiskorában számos szereplő formálta meg.

“Nagyon köszönjük Puha Kristófnak, hogy az elmúlt 7 évben remekül alakította a kis Máté karakterét a sorozatban. Az elkövetkező időszakban azonban a történet szerint Juli fia belép a kamaszkorba, ezért egy olyan színészt kerestünk, aki idősebbnek néz ki” – indokolta a döntést Szabó Péter, a Barátok közt sajtófőnöke a SorozatWikinek.

A Barátok közt majdnem 21 éve alatt már számos gyerekszereplőt cseréltek le, így valószínűleg a nézők ezt a változást is hamar megszokják majd.

Ezen kívül a péntek esti epizódban visszatér a korábban Illés Alexet alakító Kocsis Pál – tudta meg a SorozatWiki. Kocsis nagyjából 10 éve szerepelt 1-2 éven át a sorozatban, azóta pedig néhány alkalommal, rövidebb időre tűnt fel újra a Mátyás király téren. A karaktere számos ponton kapcsolódik a Mátyás király tér lakóihoz, hisz ő Juli volt férje, Vanda, Peti és Máté apukája, valamint Miklós volt alkalmazottja.

A történet szerint Alex korábban többször fenekestül felforgatta a Mátyás király tér lakóinak életét. Elcsábította Julit – amikor már Andrással volt együtt – és ezután született Máté, később pedig összejött András alig 18 éves lányával. Így most is komoly botrányokra lehet számítani a visszatérésével. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig marad újra Barátok közt. Úgy tudjuk viszont, hogy a közeljövőben egy jóval nagyobb visszatérést készül bejelenteni a produkció. (Vezető fotó: Barátok közt/SorozatWiki)

Berendelték a 18. évadát az egyik legnépszerűbb kórházas sorozatnak

Új ausztrál sorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiszivárogtak az első fotók a Zsivány egyes előzménysorozatának forgatásáról

5 év után visszatér a Frizbi Hajdú Péterrel

4 előzetes érkezett a hétfőn visszatérő Mintaapákhoz

Tetőtől talpig megújult a SorozatWiki