Nem mindennapi hirdetést adott fel a Trónok harca, az egyik legsikeresebb amerikai kábeles sorozat, a hírek szerint ugyanis a közelgő véres csatajelenetek miatt olyan lehetőleg középkori kinézettel rendelkező férfiakat keres az HBO szériája, akik szívesen eljátszanák azt, hogy a harmadik évad valamely csatajelenetében frissen sérült, végtagot vesztett harcosok. A hirdetésre főleg északír jelentkezőket várnak, hiszen ezeket a jeleneteket főleg ott veszik fel. Nem ez az első ilyen eset egyébként, hogy kvázi tömegjelenetekhez toboroz jelentkezőket a produkció, hamarosan Izlandon körülbelül 70 helyi is részt vehet majd a jelenleg is zajló forgatásokon. A harmadik évad 2013 márciusában mutatkozik be világszerte, a stáb, a készítők és a színészek helyszínről helyszínre vándorolnak, ami újabb történetszálak bevonását is jelentheti az elkövetkezendőkben.

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára