A 25. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 26. héten (június 23-29.) hétköznap délután az Aranyifjú most is minden nap nagy arányban legyőzte a Drága örökösök ismétlését. Az RTL Híradó 18-59-ben öt napot is behúzott, de a teljes lakosság körében csak egy napot nyert. A Tények célcsoport mindössze kétszer, összlakosságban azonban ötször is győzött, egy napon pedig holtversenyt produkált konkurensével. Este a Tények Plusz hétfőn és csütörtökön gyenge, kedden, szerdán és pénteken közepes eredményeket hozott. A Fókusz kedden jó, a hét további négy hétköznapján pedig közepes számokat ért el. A két magazinműsor egyaránt két-két napot nyert, egyszer pedig holtversenyt futottak és gyakorlatilag a heti összesítésben is hasonló eredmény született, így az RTL produkció mindössze 0,3 százalékos heti átlaggal ment jobban. A mi kis falunk 19 órás ismétlése az elmúlt hetekben látottnál is jobban tarolt a Coolon, 4 és 7,1 százalék közötti közönségarányokkal.
(Fotó: Szabo Szilvia-Flow Ingatlan Facebook oldal)
A Szerencsekerék hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken közepesen, kedden pedig jól hozott. Kasza Tibor produkciója az előző heti közepes kezdés (15,7%) után nem hogy javítani tudott volna, hanem minimálisan még gyengébb heti átlagot is produkált (15,4%). A TV2 game show-ja háromszor nyert, egyszer kikapott, egyszer pedig holtversenyt futott az RTL vetélkedőjével, ez viszont pozitív változás az előző héthez képest. Háromszor is a legnézettebb esti műsor volt és a heti toplistán pedig a hatodik lett. A The Floor hétfőtől szerdáig gyenge, csütörtökön és pénteken pedig közepes eredményeket szállított. 12 százalékkal visszaesett a heti átlaga (14,4%) az előző héthez képest (16,4%), melynek valószínűleg az az oka, hogy ettől a héttől az RTL valamiért közel 15 perccel későbbre rakta, így jóval a TV2 vetélkedője után kezdődött. Szujó Zoltán game show-ja kétszer is a legnézettebb esti tévés program volt, de a heti toplistán csak a nyolcadik lett. (Az évadot annak ellenére, hogy a produkcióból már ismétlés ment még nem elemezzük, mert szinte biztos, hogy még nem ért véget és mostanában, vagy a későbbiekben folytatódni fog.)
Az Ingatlanvadászok hétfőn és szerdán nagyon-nagyon gyengén, kedden és csütörtökön gyengén, majd a pénteki évadzáró szintén gyengén muzsikált. Az RTL realityje a TV2 vetélkedőjétől minden nap kikapott, de a fő ellenfelét, Majka és Joci korábbi TV2-s műsorának újravetítését négyszer is megverte. A lakáskereső produkció épphogy csak bejutott a top 10-be. Az Ingatlanvadászok 1. évada komoly kudarc lett és mindössze 12,1 százalékos átlagos közönségarányt produkált az RTL számára. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérnie, hogy a műsorideje jelentős részében ismétlések (Kincsvadászok, Zsákbamacska) ellen futott, mindössze egy olyan napja volt, amikor a teljes hossza alatt premier tartalom ment vele szemben. Az előtte lévő Floor évad közbeni erősödéséből sem tudott nézőket nyerni és amikor egy nagyon gyengén teljesítő újravetítés került ellene, akkor is alig nőtt az átlagos közönségaránya. Nagyon csodálkoznánk, ha kapna folytatást. Az említett Zsákbamacska ismétlése hétfőtől szerdáig nagyon gyenge, csütörtökön és pénteken pedig katasztrofális számokat hozott.
Ezeken kívül hétfőn az Egyenes beszéd – Különkiadás, melyben Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője csapott össze a magyar egészségügy helyzetéről kábeles szinten nagyot tarolt az ATV-n. 18-59-ben (úgy hogy a csatornának nem ez a legfőbb célcsoportja) a héten ötödik legnézettebb kábeles program lett, a teljes lakosság körében pedig messze a legsikeresebb kábeles műsor, mellyel még a nagy toplista 20 legjobbja közé is bekerült (19. lett). Így ugyan a 2026-os választás kvázi első vitája ugyan tömegeket nem ültetett a képernyők elé, de az ATV-nek komoly sikert hozott. Továbbá szerdán napközben a Tények Plusz HUNOR Különkiadás hatalmasat tarolt a TV2-n.
Szombaton délután a Forma-1: Osztrák Nagydíj – időmérő kimagasló számokat produkált az MTVA sportcsatornája számára. Később a Tények Plusz nagyon gyengén, a Fókusz Plusz gyengén ment. Az este folyamán a TV2 és az RTL filmjei nem szállítottak értékelhető eredményeket, de A mestergyilkos: Feltámadás című film a Mozi+-on olyannyira tarolt, hogy adásideje alatt mindkét nagy csatorna programját leverte.
Vasárnap mindent vitt a Forma-1: Osztrák Nagydíj. A száguldó cirkusz a délutáni időpontja ellenére olyan sok embert ültetett az M4 Sport elé, hogy a hét legnézettebb műsora lett 18-59-ben. Este nagyot tarolt a Házon kívül, mely az idei év második legjobb közönségarányát produkálta. Simán legyőzte a TV2-s konkurensét és a heti toplista második helyét zsebelte be. Az említett Napló is jól ment, de a heti toplistán csak a hetedik lett. Remekelt A renitens évadzárója, mely az előző héthez képest 0,1 százalékpont azonos, jó eredményeket szállított. A magyar sorozatot több mint másfélszer annyian választották, mint a vele szemben futó TV2-s filmet. A renitens 2. szezonja összességében erős közepes átlagot nyújtott, de ahhoz képest, hogy idén az RTL+-ra hónapokkal korábban felkerült a szezon, az RTL a lineáris vetítést szinte nulla promócióval indította és heteken át a TV2 legsikeresebb műsorai mentek ellene, elégedett lehet vele a tévétársaság. Az említett Wasabi – Mar mint a mustár című film gyenge adatokat produkált a TV2 számára. Késő este a FIFA-klubvilágbajnokság: Flamengo – Bayern München focimeccs nem érdekelt sok embert az M4 Sporton.
Az RTL megint megnyerte a hetet a TV2-vel szemben, de ismét csak minimális, ezúttal 0,4 százalékpontos különbséggel. A harmadik most is a Mozi+ lett, a negyedik a Film+, ötödik pedig kiemelkedő teljesítménnyel a Prime. A top 10-be meglepetésre bejutott a Duna és az RTL Gold is, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-59-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve. A főműsoridő január óta 18-23 óra között értendő.)
Hétfő:
TV2: Az aranyifjú: 349 ezer (20%),18-59: 101 ezer (15,8%)
RTL: Drága örökösök: 62 ezer (3,6%),18-59: 26 ezer (4,2%)
TV2: Tények: 566 ezer (25,3%),18-59: 210 ezer (23,2%)
RTL: Híradó: 556 ezer (24,8%), 18-59: 201 ezer (22,2%)
ATV: Egyenes beszéd – Különkiadás: 257 ezer (9,5%), 18-59: 74 ezer (6,6%)
TV2: Tények Plusz: 399 ezer (15,9%), 18-59: 154 ezer (14,7%)
TV2: Szerencsekerék: 547 ezer (19,1%), 18-59: 198 ezer (15,9%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 273 ezer (14,1%), 18-59: 111 ezer (11,7%)
RTL: Fókusz: 304 ezer (11,8%), 18-59: 148 ezer (13,9%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 358 ezer (12,4%), 18-59: 172 ezer (13,6%)
RTL: Ingatlanvadászok: 223 ezer (9,6%), 18-59: 125 ezer (11,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 118 ezer (8,2%), 18-59: 51 ezer (7%)
Kedd:
TV2: Az aranyifjú: 358 ezer (20,5%),18-59: 106 ezer (16,8%)
RTL: Drága örökösök: 64 ezer (3,8%),18-59: 27 ezer (4,5%)
TV2: Tények: 548 ezer (24,7%),18-59: 174 ezer (21,5%)
RTL: Híradó: 528 ezer (23,8%), 18-59: 182 ezer (22,5%)
TV2: Tények Plusz: 404 ezer (17,3%), 18-59: 139 ezer (15,6%)
RTL: Fókusz: 302 ezer (12,7%), 18-59: 146 ezer (15,8%)
TV2: Szerencsekerék: 573 ezer (20,4%), 18-59: 207 ezer (17,3%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 252 ezer (13,2%), 18-59: 105 ezer (11,4%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 334 ezer (11,7%), 18-59: 172 ezer (14,3%)
RTL: Ingatlanvadászok: 274 ezer (11,5%), 18-59: 151 ezer (13,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 117 ezer (7,6%), 18-59: 62 ezer (8,4%)
Szerda:
TV2: Tények Plusz HUNOR Különkiadás: 187 ezer (21,8%), 18-59: 68 ezer (22%)
TV2: Az aranyifjú: 361 ezer (20,4%),18-59: 90 ezer (14,1%)
RTL: Drága örökösök: 70 ezer (4,1%),18-59: 27 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 582 ezer (25,7%),18-59: 211 ezer (23,5%)
RTL: Híradó: 531 ezer (23,4%), 18-59: 203 ezer (22,6%)
TV2: Tények Plusz: 416 ezer (17,4%), 18-59: 149 ezer (15,6%)
RTL: Fókusz: 326 ezer (13,4%), 18-59: 161 ezer (16,5%)
TV2: Szerencsekerék: 531 ezer (18,5%), 18-59: 176 ezer (14,5%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 257 ezer (12,7%), 18-59: 106 ezer (10,9%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 360 ezer (12,4%), 18-59: 167 ezer (13,8%)
RTL: Ingatlanvadászok: 266 ezer (10,7%), 18-59: 136 ezer (11,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 115 ezer (7,1%), 18-59: 63 ezer (8%)
Csütörtök:
TV2: Az aranyifjú: 372 ezer (20,4%),18-59: 105 ezer (16,3%)
RTL: Drága örökösök: 65 ezer (3,6%),18-59: 31 ezer (4,9%)
TV2: Tények: 549 ezer (24,5%),18-59: 203 ezer (23,3%)
RTL: Híradó: 499 ezer (22,2%), 18-59: 182 ezer (20,8%)
TV2: Tények Plusz: 392 ezer (16,5%), 18-59: 142 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 289 ezer (11,9%), 18-59: 123 ezer (13,1%)
TV2: Szerencsekerék: 535 ezer (19,1%), 18-59: 177 ezer (14,7%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 233 ezer (12,3%), 18-59: 89 ezer (9,6%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 356 ezer (12,6%), 18-59: 186 ezer (15,4%)
RTL: Ingatlanvadászok: 261 ezer (11%), 18-59: 146 ezer (13,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 99 ezer (6,3%), 18-59: 62 ezer (7,9%)
Péntek:
TV2: Az aranyifjú: 348 ezer (19,4%),18-59: 85 ezer (12,9%)
RTL: Drága örökösök: 78 ezer (4,5%),18-59: 30 ezer (4,7%)
TV2: Tények: 536 ezer (24,1%),18-59: 174 ezer (20,3%)
RTL: Híradó: 520 ezer (23,4%), 18-59: 188 ezer (21,9%)
TV2: Tények Plusz: 361 ezer (15,7%), 18-59: 131 ezer (15%)
RTL: Fókusz: 303 ezer (12,9%), 18-59: 137 ezer (15,4%)
TV2: Szerencsekerék: 529 ezer (19,6%), 18-59: 161 ezer (14,6%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 216 ezer (11%), 18-59: 74 ezer (7,7%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 360 ezer (13,2%), 18-59: 166 ezer (15%)
RTL: Ingatlanvadászok: 262 ezer (11,1%), 18-59: 157 ezer (14,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 134 ezer (8,2%), 18-59: 73 ezer (8,6%)
Szombat:
M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj – időmérő: 288 ezer (15,9%), 18-59: 135 ezer (18,7%)
TV2: Tények: 405 ezer (18,9%), 18-59: 138 ezer (16,3%)
RTL: Híradó: 480 ezer (22,4%), 18-59: 183 ezer (21,6%)
TV2: Tények Plusz: 267 ezer (12%), 18-59: 96 ezer (11,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 254 ezer (11,2%), 18-59: 114 ezer (12,9%)
Mozi+: A mestergyilkos: Feltámadás (film): 201 ezer (8,1%), 18-59: 115 ezer (10,1%)
TV2: Tomb Raider (film): 224 ezer (9%), 18-59: 110 ezer (10,3%)
RTL: A kezdő (film): 220 ezer (8,8%), 18-59: 104 ezer (9,5%)
Vasárnap:
M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj: 451 ezer (22,4%), 18-59: 243 ezer (27,8%)
TV2: Tények: 559 ezer (23,2%), 18-59: 205 ezer (20,1%)
RTL: Híradó: 556 ezer (22,9%), 18-59: 225 ezer (21,9%)
TV2: Napló: 508 ezer (19,1%), 18-59: 193 ezer (16,8%)
RTL: Házon kívül: 529 ezer (20%), 18-59: 241 ezer (21,1%)
M4: FIFA-klubvilágbajnokság: Flamengo – Bayern München (foci): teljes l: -, 18-59: 68 ezer (6,6%)
TV2: Wasabi – Mar mint a mustár (film): 313 ezer (10,7%), 18-59: 140 ezer (10,2%)
TV2: Üvegtigris (film): 195 ezer (10,5%), 18-59: 126 ezer (13,1%)
RTL: A renitens 2×08: 456 ezer (15,4%), 18-59: 238 ezer (17,4%)
RTL: Palimadár (film): 173 ezer (7,4%): 18-59: 92 ezer (7,8%)

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit

Ismét komoly műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en
