A 24. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 25. héten (június 16-22.) hétköznap délután Az aranyifjú most is hatalmas arányban verte meg a Drága örökösök ismétlését. Az RTL Híradó 18-59-ben négyszer nyert, kétszer döntetlent hozott ellenfelével és a vasárnapi adásával pedig a hét legnézettebb műsora lett. A teljes lakosság körében viszont mindössze egyszer tudott nyerni, kétszer döntetlent ért el, viszont a hétfő napjával a fő konkurensét megelőzve a heti toplista második helyét zsebelte be. A Tények célcsoportban mindössze kétszer, összlakosságban viszont négyszer is győzött. Este a Tények Plusz hétfőn és szerdán közepes, kedden, csütörtökön és pénteken pedig gyenge eredményeket ért el. A Fókusz hétfőn és csütörtökön jól, kedden, szerdán és pénteken pedig gyengén ment. A közös idősávjukban az RTL magazinja háromszor, a TV2 bulváros hírműsora mindössze egyszer nyert, míg egy alkalommal holtversenyt hoztak. Heti összesítésben a Fókusz 1,1 százalékponttal volt jobb. A mi kis falunk 19 órás ismétlése a Coolon ugyan nem megy már olyan jól, mint hetekkel ezelőtt, de kábeles szinten így is remekelt, 3,5 – 6 százalék közötti közönségarányokkal.

A Szerencsekerék új évada közepesen nyitott, majd kedden jól, szerdától péntekig pedig ismét csak közepesen futott. Kasza Tibor műsora a közös idősávjukban az RTL game show-ja ellen egyszer sem tudott nyerni, háromszor kikapott, két alkalommal pedig döntetlent hozott, az RTL ingatlanos realityjét viszont minden nap megverte. A TV2 vetélkedője két estét is megnyert és a heti toplistán az előkelő negyedik helyen végzett. A The Floor hétfőn és csütörtökön jó, kedden, szerdán és csütörtökön pedig közepes számokat produkált. Szujó Zoltán produkciójának 2. évada elég rosszul kezdett, de azóta hétről-hétre javítja a heti átlagait (12,3%, 13,8%, 16,4%) és most először egy erős közepes teljesítményt nyújtott. Ez szinte biztos, hogy annak köszönhető, hogy az első hetén még teljes egészében a Kincsvadászok premier adásai ellen ment, a második héten már csak részben, a harmadikban pedig már egyáltalán nem. A game show háromszor is a legnézettebb esti program volt és a heti toplistán a második helyet húzta be 18-59-ben.

Az Ingatlanvadászok négy hétköznap gyenge, kedden pedig nagyon gyenge adatokat szállított. A reality semmit sem tudott nyerni abból, hogy az előtte lévő műsor erősödik, ugyanis 0,1 tizedre ugyanazt a gyenge heti átlagot nyújtotta (12,2%), mint az előző héten (12,3%). Nemcsak a TV2 vetélkedőjétől, hanem egy nap kivételével a műtárgykereskedő show-jának ismétlésétől is kikapott. A viszonylag könnyebb nyári időszakban a heti top 10-ből is kiesett (11. lett). Az említett Kincsvadászok késő esti ismétlése az előző hetek remek teljesítménye után most csak közepesen muzsikált.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyenge, a Fókusz Plusz gyenge számokat hozott. Az Exek csatája televíziós premierje (előtte néhány nappal már bemutatták az RTL+-on) gyenge eredményekkel nyitott, de legyőzte a vele szemben futó TV2-s filmet. Az említett Kék bogár nagyon gyenge adatokat szállított. Késő este A Showder Klub bemutatja: Dombóvári István: Az élet császára szintén keveseket érdekelt. A méhész című film viszont nagyot tarolt a Mozi+-on. A produkció legyőzte a vele egyidőben futó TV2-s és RTL-es programokat, sőt kábeles tartalom révén még a heti top 10-et is megcsípte (10. lett).

Vasárnap tarolt a Házon kívül és február közepe óta nem ért el ilyen magas közönségarányt (19,5%). Az RTL politikai-közéleti magazinja ismét megverte a TV2 vasárnapi magazinját és a heti toplista ötödik helyén végzett. A Napló is a szokásosnál több tévénézőt érdekelt és kiemelkedő adatokat hozott. A heti toplistán azonban csak a nyolcadik lett. A renitens kiemelkedő számokkal került képernyőre és az évad eddigi messze legjobb nézettségét hozta össze. Komoly fölénnyel verte meg a vele szemben futó TV2-s filmet is és a heti toplista harmadik helyét zsákolta be. Az RTL krimisorozata eddig mindig rossz helyzetben volt, az első hetében A Nagy Duett döntőjével, majd három héten át a bivalyerős Kincsvadászok VIP-vel szemben futott, az előző héten pedig a pünkösdi hosszú hétvége közepén volt látható, amikor mindig máshogy néznek tévét az emberek. A magyar széria megtáltosodása valószínűleg ennek köszönhető. Az említett Barbie című film gyengén teljesített. A renitens után az Exek csatája második televíziós vetítése (RTL+-ra már szerdán felkerült) kifejezetten gyenge számokat ért el. Továbbá remekelt a Die Hard 3 – Az élet mindig drága a Mozi+-on és a FIFA-klubvilágbajnokság: Real Madrid – Pachuca focimeccs kábeles szinten kimagasló eredményeket hozott a Match4-en.

Az RTL minimális, 0,3 százalékos különbséggel, de megnyerte a hetet a TV2 előtt, melyre hat hete nem volt példa. Ez nagyrészt a Floor és A renitens erősödésének és a Szerencsekerék nem jó kezdésének köszönhető. A harmadik hatalmas fölénnyel a Mozi+ lett, a negyedik a Film+, míg az ötödik helyen a Prime végzett. Az utóbbi mellett a közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került még a Sorozat+ is, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-59-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve. A főműsoridő január óta 18-23 óra között értendő.)


Hétfő:
TV2: Az aranyifjú: 367 ezer (20,6%),18-59: 108 ezer (16,8%)
RTL: Drága örökösök:
82 ezer (4,7%),18-59: 35 ezer (5,6%)

TV2: Tények: 594 ezer (25,5%),18-59: 217 ezer (23,8%)
RTL: Híradó: 594 ezer (25,5%), 18-59: 220 ezer (24,2%)
TV2: Tények Plusz:
459 ezer (17,6%), 18-59: 170 ezer (16,3%)
RTL: Fókusz: 376 ezer (14,3%), 18-59: 200 ezer (18,9%)

TV2: Szerencsekerék: 610 ezer (20,3%), 18-59: 212 ezer (15,8%)
TV2: Kincsvadászok (ism.): 366 ezer (16,6%), 18-59: 139 ezer (12,7%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 424 ezer (14,1%), 18-59: 243 ezer (18,8%)
RTL: Ingatlanvadászok: 278 ezer (10,1%), 18-59: 159 ezer (12,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
120 ezer (6,5%), 18-59: 73 ezer (7,8%)

Kedd:
TV2: Az aranyifjú: 358 ezer (20,8%),18-59: 99 ezer (15,3%)
RTL: Drága örökösök:
77 ezer (%),18-59: 34 ezer (5,6%)

TV2: Tények: 511 ezer (22,9%),18-59: 180 ezer (19,5%)
RTL: Híradó: 561 ezer (25,1%), 18-59: 193 ezer (20,9%)
TV2: Tények Plusz:
411 ezer (16,3%), 18-59: 143 ezer (14%)
RTL: Fókusz: 308 ezer (12,1%), 18-59: 143 ezer (13,7%)

TV2: Szerencsekerék: 611 ezer (20,7%), 18-59: 222 ezer (17%)
TV2: Kincsvadászok (ism.): 398 ezer (18%), 18-59: 148 ezer (13,8%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 374 ezer (12,6%), 18-59: 195 ezer (15,3%)
RTL: Ingatlanvadászok: 254 ezer (9,3%), 18-59: 135 ezer (10,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
121 ezer (6%), 18-59: 71 ezer (7,3%)

Szerda:
TV2: Az aranyifjú: 351 ezer (20,4%),18-59: 105 ezer (17%)
RTL: Drága örökösök:
60 ezer (3,6%),18-59: 17 ezer (2,9%)

TV2: Tények: 529 ezer (25%),18-59: 202 ezer (25,5%)
RTL: Híradó: 491 ezer (23,2%), 18-59: 164 ezer (20,8%)
TV2: Tények Plusz:
403 ezer (16,9%), 18-59: 150 ezer (16,3%)
RTL: Fókusz: 290 ezer (12%), 18-59: 130 ezer (14%)

TV2: Szerencsekerék: 544 ezer (19,2%), 18-59: 181 ezer (14,7%)
TV2: Kincsvadászok (ism.): 393 ezer (18,2%), 18-59: 137 ezer (13%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 342 ezer (12,3%), 18-59: 178 ezer (15,3%)
RTL: Ingatlanvadászok: 265 ezer (9,9%), 18-59: 153 ezer (12,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
107 ezer (5,8%), 18-59: 56 ezer (6,1%)

Csütörtök:
TV2: Az aranyifjú: 371 ezer (22,6%),18-59: 101 ezer (17,8%)
RTL: Drága örökösök:
73 ezer (4,6%),18-59: 29 ezer (5,2%)

TV2: Tények: 544 ezer (26,4%),18-59: 168 ezer (22,5%)
RTL: Híradó: 500 ezer (24,2%), 18-59: 176 ezer (23,5%)
TV2: Tények Plusz:
352 ezer (15,1%), 18-59: 117 ezer (12,9%)
RTL: Fókusz: 337 ezer (14,1%), 18-59: 170 ezer (18,3%)

TV2: Szerencsekerék: 571 ezer (19,7%), 18-59: 195 ezer (15,4%)
TV2: Kincsvadászok (ism.): 379 ezer (18,4%), 18-59: 123 ezer (12,4%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 399 ezer (13,8%), 18-59: 223 ezer (17,8%)
RTL: Ingatlanvadászok: 273 ezer (10,4%), 18-59: 160 ezer (13,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
104 ezer (6%), 18-59: 60 ezer (7,1%)

Péntek:
TV2: Az aranyifjú: 329 ezer (19,9%),18-59: 79 ezer (13,2%)
RTL: Drága örökösök:
71 ezer (4,4%),18-59: 34 ezer (5,9%)

TV2: Tények: 525 ezer (25,8%),18-59: 149 ezer (19,7%)
RTL: Híradó: 475 ezer (23,3%), 18-59: 152 ezer (20%)
TV2: Tények Plusz:
395 ezer (17,8%), 18-59: 116 ezer (14,1%)
RTL: Fókusz: 273 ezer (12,2%), 18-59: 121 ezer (14,4%)

TV2: Szerencsekerék: 529 ezer (20%), 18-59: 167 ezer (15,4%)
TV2: Kincsvadászok (ism.): 392 ezer (19,2%), 18-59: 159 ezer (16,3%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 327 ezer (12,5%), 18-59: 153 ezer (14,7%)
RTL: Ingatlanvadászok: 273 ezer (10,8%), 18-59: 150 ezer (12,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
140 ezer (7,9%), 18-59: 89 ezer (10,3%)

Szombat:
TV2: Tények: 431 ezer (22,4%), 18-59: 136 ezer (18,6%)
RTL: Híradó: 424 ezer (21,9%), 18-59: 148 ezer (20,1%)

Mozi+: A méhész (film): 256 ezer (11%), 18-59: 162 ezer (15,6%)
TV2: Tények Plusz: 286 ezer (13,8%), 18-49: 91 ezer (11,8%)
TV2: Kék bogár (film): 206 ezer (8,5%), 18-59: 101 ezer (10,3%)
TV2: Suicide Squad – Öngyilkos osztag (film): 88 ezer (6%), 18-59: 56 ezer (7,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 275 ezer (12,9%), 18-59: 98 ezer (12,5%)
RTL: Exek csatája: 318 ezer (12,8%), 18-59: 132 ezer (13,5%)
RTL: A Showder Klub bemutatja: Dombóvári István: Az élet császára 162 ezer (7,9%), 18-59: 81 ezer (8,4%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 569 ezer (24,1%), 18-59: 212 ezer (20,7%)
RTL: Híradó: 581 ezer (24,5%), 18-59: 264 ezer (25,6%)
TV2: Napló: 520 ezer (20%), 18-59: 199 ezer (17,6%)
RTL: Házon kívül: 471 ezer (18,2%), 18-59: 220 ezer (19,5%)

Mozi+: Die Hard 3 – Az élet mindig drága (film): 157 ezer (6,4%), 18-59: 96 ezer (8%)
Match4: FIFA-klubvilágbajnokság: Real Madrid – Pachuca (foci): teljes l: -, 18-59: 76 ezer (5,8%)
TV2: Barbie (film): 236 ezer (8,1%), 18-59: 159 ezer (11,6%)
TV2: A kém, aki dobott engem (film): 105 ezer (6,7%), 18-59: 65 ezer (8,3%)
RTL: A renitens 2×07: 476 ezer (16,2%), 18-59: 236 ezer (17,5%)
RTL: Exek csatája: 238 ezer (9,3%): 18-59: 123 ezer (9,8%)

hirdetés

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Vadonatúj előzetest kapott az Alien: Föld sorozat

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit

Ismét komoly műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en