Új, hátborzongató Stephen King sorozat jön decemberben
A Végítélet című posztapokaliptikus regény 1978-ban jelenet meg, a hazai könyvesboltok polcaira csak 2001-ben, bővített verzióban került fel a posztapokaliptikus könyv. A történet szerint 1990-ben elszabadul egy halálos vírus, amit a katonaság fejlesztett ki és az Egyesült Államok, valamint a világ nagy részét is kiirtja. Az emberiség csupán egy kis része éli túl a tragédiát, akik két csoportra válnak, az egyik egy öreg nőt követ prófétaként, a másik pedig Las Vegasban kezd végtelen bulizásba. A két oldal szembenállását és harcát mutatja be a CBS All Accessre december 17-én érkező The Stand című minisorozat, mely 10 részes lesz.