2022 őszén debütált a Troll a konyhában a VIASAT3-on. A nyomozós gasztroreality 2. évada már 2023 tavaszán képernyőre került, azóta azonban nem folytatódott. A csatornát üzemeltető Antenna Entertainment tavaly novemberben jelentette be, hogy idén tavasszal visszahozzák a produkciót. Most pedig kiderült, hogy a Troll a konyhában 3. évada március 31-én érkezik a VIASAT3-ra. A produkció legújabb szezonjához séfként csatlakozik Sárközi Ákos és mostantól a nézők is teljesen más szemszögből követhetik majd a produkciót.
A Troll a konyhában 3. évada március 31-től minden héten hétfőtől csütörtökig lesz látható a VIASAT3-on. Hétvégente pedig extra adásokkal jelentkezik majd a produkció, amik kifejezetten a trollokra koncentrálnak majd, kimaradt jelenetekkel és interjúkkal. A tévétársaság a műsor pontos vetítési időpontját még nem árulta el. Az előző két évadban Rákóczi Feri volt a gasztroreality házigazdája, Wossala Rozina pedig a séfje. A reggeli rádiózásban is népszerű műsorvezető mellé az idei évadtól A Konyhafőnök egyik legnépszerűbb korábbi zsűritagja, Sárközi Ákos csatlakozik, aki a műsor gasztro-ítészeként állapítja majd meg, mely ételek úszták meg a troll ügyködését, és mit sikerült elrontani.
„Azért örültem a felkérésnek, mert a Troll a konyhában nemcsak a főzésről szól – ami nyilván központi eleme az életemnek –, hanem a szórakoztatásról, az önfeledt játékról, a humorról is, és szerintem ez egy nagyon jó kombináció. Itt zsűriként és nyomozóként is jelen vagyok, hiszen a csapat mellett Ferivel nekünk is ki kell deríteni, ki akar szabotált ételeket elém tenni. Bevallom, azért félek, mi kerül az asztalra, amikor sikerrel jár a troll, de ilyen ez a szakma, a kóstolás a velejárója. Nem tudom, kik nevetnek többet, a játékosok, vagy mi, de a forgatások alapján meggyőződésem, hogy a nézők szeretni fogják ezt az évadot”
– mondta Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf.
(Fotó: VIASAT3/Fábián Bori)
Nemcsak ez lesz komoly változás a Troll a konyhában visszatérő évadában. A Wisbro által gyártott gasztorealityben mostantól – Az Árulókhoz hasonlóan – a nézők már az adások kezdetén tudni fogják, ki a szabotőr, így végigkövethetik annak ügyeskedéseit – vagy éppen ügyetlenkedéseit. Vigyáznia is kell, hiszen csak akkor viheti haza a nyereményét, ha nem bukik le a végén. Ráadásul az ügyes játék jótékony célt is szolgál, mert siker esetén nemcsak ő, de a VIASAT3 partnere, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is megkapja a trollkasszával megegyező összeget.
„Bár az elmúlt időszakban elsősorban a talkshow-kra összpontosítottunk, nem feledkeztünk meg a játékos szórakoztatásról sem. A Troll a konyhában egy igazi kuriózum, ahol nemcsak a gasztronómia, de a nyomozás is terítékre kerül, ahogy azonban az elmúlt másfél évben, most is az értékteremtést tartottuk szem előtt. Szabályt változtattunk – hiszen a troll korai felfedése csak még izgalmasabbá teszi a játékot a nézőknek –, az előkészítésnél és a feladatoknál pedig még inkább arra törekedtünk, hogy fenntartható módon működjünk. Ebben segít minket tanácsokkal partnerünk, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is”
– tette hozzá Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment régiós csatornaigazgatója.
A VIASAT3-ra március 31-én nem csak a Troll a konyhában, hanem a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata is érkezik. Az erről szóló külön hírünk itt olvasható.

Megvannak a Harry Potter-sorozat első szereplői

Visszatér a Napló a TV2-re, az is kiderült, hogy ki lesz a műsorvezetője

Tóth Géza fél év után visszatér az ATV-hez

6 év után távozhat Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója (frissítve)

Az Árulók több nemzetközi változata is érkezik az RTL+-ra
