Figyelem, ettől a héttől kezdve a közönségarányokat share% helyett, lineáris share%-ként közöljük. Az új adatban nincs benne az other, mely egyéb tévével kapcsolatos tevékenységet, mint a streaming szolgáltatás használat (pl: Netflix, HBO GO), videójátékozás, zenehallgatás, vagy épp képnézegetés jelent. Ez főműsoridőben a tavalyi számokhoz képest nagyjából 21 százalékkal magasabb közönségarányokat fog jelenteni. A váltás először az RTL Magyarországnál történt meg, majd nemrég a Viacomnál is hasonló döntés született, a SorozatWiki információi szerint a következő hetekben pedig a piac jelentős része átállhat az új rendszerre, ezért fogjuk mi is ezeket az adatokat közölni.

Az 52. nézettségi adatok nézettségi adatok itt tekinthetők meg. Az 1. héten (január 3-9.) is katasztrofális számokat hozott a Szerelem van a levegőben, míg a Remények földje szinte minden nap kiemelkedően teljesített. Az RTL Híradó 18-49-ben ötször, a Tények egyszer nyert, míg egy alkalommal döntetlen lett az állás. A teljes lakosság körében viszont a TV2 hírműsora győzött négyszer, az RTL-é pedig csak háromszor. Este a Tények Plusz hétfőn és pénteken jól ment, kedden, szerdán és csütörtökön pedig rosszul. A Fókusz hétfőn és szerdán kiemelkedően, a hét többi napján jól hozott. Az RTL magazinja minden nap legyőzte a TV2 bulváros hírműsorát.

Az Exatlon Hungary hétfőn kiemelkedően, keddtől péntekig pedig jól ment. Hétfőn, csütörtökön és pénteken is legyőzte az RTL napi sorozatát, míg a realityjének ismétlését minden nap nagy arányba verte le. Az All Star verzió ellenére a sportreality 4. évada rosszabb eredményekkel indított az előző szezonhoz képest és a január első hetével összehasonlítva is. A produkció a heti toplista harmadik helyén végzett és 18-49-ben csütörtökön és pénteken is a legnézettebb hétköznapi műsor volt. A Keresztanyu hétfőn és csütörtökön jó, kedden és szerdán kiemelkedő, pénteken pedig közepes adatokat szállított. Csak kedden és szerdán tudta legyőzni a TV2-s konkurensét és kicsivel rosszabb átlaggal nyitott, mint az előző két évad összeredménye. Ennek ellenére a heti toplista második helyét húzta be és a fiataloknál a hét első három napján a legnézettebb műsornak bizonyult.

A Nyerő Páros 1. évadának ismétlése hétfőn és szerdán rosszul, a hét többi napján pedig nagyon gyengén futott. A heti toplistában csak a tizedik lett. Azonban még így is 30 százalékkal jobb közönségarányt hozott (a régi rendszerben), mint tavaly januárban a New Amsterdam, így a rossz eredmények mellett javított ebben a sávban az RTL Klub. Késő este A Piramis ismétlése hétfőn közepesen, kedden, szerdán és csütörtökön katasztrofálisan, míg pénteken rosszul hozott. A hét három napján is kikapott az RTL Híradó késő esti kiadásától.

Szombaton a Tények Plusz gyengén, a Fókusz Plusz pedig közepesen ment. A Tanár 4. évada közepesen kezdett és legyőzte a vele szemben lévő filmet. A heti toplistán a nyolcadik helyen végzett, azonban szombaton este 18-49-ben a legnézettebb műsor volt. Érdekesség, hogy a legtöbb hétköznap esti produkciónak és a vasárnapi cápáknak is az other nélkül (jelentése: lásd első bekezdés dőlten) 19-23 százalékot nőtt a közönségaránya, de Nagy Ervin sorozatának 27 százalékkal. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a többi naptól eltérően szombaton többen nézhetnek nem tévécsatornán vetített tartalmat a tévéjükön. A TV2 esti filmje, a Mindenütt nő és A csajok bosszúja gyenge számokat szállított, de az RTL Klubos Sherlock Holmes annál is rosszabbakat.

Vasárnap a Cápák között még jobban teljesített, mint az előző héten, pedig már akkor is megdöntötte mindkét korosztályban a saját rekordjait. Ezen kívül a produkció történetében most először tarolt és 18-49-ben a hét legnézettebb műsora lett. Ezek egészen elképesztő eredmények, nem nagyon lehetett számítani rá, hogy egy tematikus műsor valaha képes ilyet elérni. Ezek mellett pedig hatalmas arányban győzte le a vele szemben menő TV2-s filmet. Az említett Ne játssz a tűzzel közepesen hozott és a heti toplista kilencedik helyét foglalta el. Később A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse az RTL Klubon szintén közepesen ment, míg a Farkasok öröksége a TV2-n rosszul futott. Ezen kívül tarolt a Halálos iramban 7 a Mozi+-on, mellyel a csatorna végig verte a TV2-t és az egyharmadától az RTL Klubot is.

A heti összesítésben a RTL Klub 0,1 százalékponttal előzte meg a TV2-t. Így kvázi holtverseny volt a két nagy csatorna között, mely iszonyatosan ritkán fordul elő. A harmadik nagy fölénnyel a Mozi+ lett, a negyedik remek számokkal a Cool, míg a Film+ csak az ötödik helyet hozta. Rajtuk kívül kiemelendő még az AMC és a Moziverzum, melyek bekerültek a top 10-be, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 526 ezer (19,6%), 18-49: 101 ezer (15%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 178 ezer (6,8%), 18-49: 47 ezer (7%)
TV2: Tények: 903 ezer (26,2%), 18-49: 217 ezer (22,8%)
RTL: Híradó: 825 ezer (23,9%), 18-49: 216 ezer (22,6%)

TV2: Tények Plusz: 701 ezer (19%), 18-49: 189 ezer (17,6%)
RTL: Fókusz: 638 ezer (17,2%), 18-49: 231 ezer (21,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 737 ezer (19,6%), 18-49: 254 ezer (19,7%)
TV2: A Piramis (ism.): 264 ezer (11,8%), 18-49: 85 ezer (9,8%)
RTL: Keresztanyu: 769 ezer (19,1%), 18-49: 238 ezer (18,6%)
RTL: Nyerő páros (ism.): 373 ezer (11%), 18-49: 146 ezer (12,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 200 ezer (8,7%), 18-49: 86 ezer (9,9%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 471 ezer (18,1%), 18-49: 68 ezer (10,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 158 ezer (6,1%), 18-49: 40 ezer (6,3%)
TV2: Tények: 804 ezer (24,1%), 18-49: 168 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 829 ezer (24,9%), 18-49: 210 ezer (22,1%)

TV2: Tények Plusz: 560 ezer (15,9%), 18-49: 143 ezer (13,9%)
RTL: Fókusz: 574 ezer (16,1%), 18-49: 181 ezer (17,4%)

TV2: Exatlon Hungary: 635 ezer (17,8%), 18-49: 214 ezer (18,7%)
TV2: A Piramis (ism.): 214 ezer (10,3%), 18-49: 54 ezer (7,2%)
RTL: Keresztanyu: 793 ezer (20,9%), 18-49: 242 ezer (20,2%)
RTL: Nyerő páros (ism.): 351 ezer (10,8%), 18-49: 123 ezer (11,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 181 ezer (7,9%), 18-49: 71 ezer (8,6%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 499 ezer (18,8%), 18-49: 87 ezer (13,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 168 ezer (6,3%), 18-49: 43 ezer (6,7%)
TV2: Tények: 822 ezer (24,6%), 18-49: 173 ezer (18,8%)
RTL: Híradó: 788 ezer (23,6%), 18-49: 199 ezer (21,6%)

TV2: Tények Plusz: 608 ezer (16,7%), 18-49: 132 ezer (12,1%)
RTL: Fókusz: 633 ezer (17,3%), 18-49: 228 ezer (20,5%)

TV2: Exatlon Hungary: 689 ezer (18,6%), 18-49: 218 ezer (17,7%)
RTL: Keresztanyu: 758 ezer (18,7%), 18-49: 261 ezer (19,7%)
RTL: Nyerő páros (ism.):  387 ezer (11,3%), 18-49: 149 ezer (12,8%)

TV2: A Piramis (ism.): 250 ezer (11,7%), 18-49: 55 ezer (6,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 167 ezer (6,6%), 18-49: 78 ezer (8,5%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 527 ezer (20,4%), 18-49: 108 ezer (16,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 150 ezer (5,8%), 18-49: 29 ezer (4,6%)
TV2: Tények: 760 ezer (23,3%), 18-49: 170 ezer (19,1%)
RTL: Híradó: 818 ezer (25%), 18-49: 195 ezer (21,9%)

TV2: Tények Plusz: 587 ezer (16,1%), 18-49: 144 ezer (13,6%)
RTL: Fókusz: 572 ezer (15,5%), 18-49: 191 ezer (17,7%)

TV2: Exatlon Hungary: 689 ezer (18,8%), 18-49: 225 ezer (18,8%)
RTL: Keresztanyu: 690 ezer (17,3%), 18-49: 216 ezer (17,1%)
RTL: Nyerő páros (ism.): 329 ezer (9,5%), 18-49: 108 ezer (9,4%)

TV2: A Piramis (ism.): 240 ezer (11,6%), 18-49: 63 ezer (8,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 183 ezer (7,2%), 18-49: 70 ezer (7,4%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 512 ezer (19,8%), 18-49: 99 ezer (15,2%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 149 ezer (5,8%), 18-49: 28 ezer (4,4%)
TV2: Tények: 826 ezer (26,4%), 18-49: 191 ezer (24,1%)
RTL: Híradó: 713 ezer (22,8%), 18-49: 149 ezer (18,8%)

TV2: Tények Plusz: 634 ezer (18,6%), 18-49: 162 ezer (17,3%)
RTL: Fókusz: 492 ezer (14,3%), 18-49: 167 ezer (17,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 707 ezer (19,7%), 18-49: 215 ezer (18,8%)
RTL: Keresztanyu: 677 ezer (17,7%), 18-49: 193 ezer (16,6%)
RTL: Nyerő páros (ism.): 368 ezer (10,5%), 18-49: 130 ezer (11,3%)

TV2: A Piramis (ism.): 268 ezer (12,9%), 18-49: 71 ezer (9,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 183 ezer (6,8%), 18-49: 55 ezer (5,7%)

Szombat:
TV2: Tények: 738 ezer (21,4%), 18-49: 167 ezer (16,7%)
RTL: Híradó: 726 ezer (21%), 18-49: 186 ezer (18,5%)
TV2: Tények Plusz: 423 ezer (11,8%), 18-49: 104 ezer (9,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 463 ezer (12,9%), 18-49: 147 ezer (13,6%)

TV2: Mindenütt nő (film): 353 ezer (10%), 18-49: 145 ezer (12,4%)
TV2: A csajok bosszúja (film): 200 ezer (10,2%), 18-49: 95 ezer (12%)
RTL: A Tanár 4×01: 580 ezer (15,3%), 18-49: 187 ezer (15,4%)
RTL: Sherlock Holmes (film): 223 ezer (8,2%), 18-49: 108 ezer (10,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 745 ezer (19,6%), 18-49: 191 ezer (15,8%)
RTL: Híradó: 812 ezer (21,3%), 18-49: 221 ezer (18,3%)

Mozi+: Halálos iramban 7 (film): 213 ezer (8,2%), 18-49: 116 ezer (12,3%)
TV2: Ne játssz a tűzzel (film): 406 ezer (10,1%), 18-49: 154 ezer (11,5%)
TV2: Farkasok öröksége (film): 274 ezer (8,9%), 18-49: 77 ezer (6,9%)
RTL: Cápák között 4×02: 680 ezer (16,8%), 18-49: 274 ezer (20,6%)
RTL: A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse (film): 229 ezer (7,3%), 18-49: 149 ezer (13,2%)

Megérkezett a Stranger Things 4. évadának első felének végső előzetese

Új időpontba kerül A mi kis falunk az RTL Klubon

Itt A nagy pénzrablás koreai verziójának első előzetese

Már most megnézhető a Stranger Things 4. évadának eleje és több új infó is érkezett

7 évad után véget ér az egyik népszerű amerikai sorozat

3 év szünet után tér vissza az 500 az ATV-re (x)