Az őszi tévés szezon első hónapját toronymagasan nyeri az RTL Klub. A Nyerő Páros minden várakozást felülmúlva, parádés nézettségi eredményeket szállít, ami a műsor sikerén felül a TV2 elhibázott reklámkampányának is köszönhető. Az év elején még az RTL Klubot verő A Piramis idén ősszel megbukott, és a csatorna vadonatúj műsora, a MasterChef VIP sem érdekelte a tévénézőket. Az új őszi kínálatot pedig már elkezdték kommunikálni, mely valamikor október első felében léphet érvénybe.
Szintén új TV2-s saját gyártás lesz az októberben induló Mit tenne a gyereked?, mely egy friss, angol formátum hazai adaptációja lesz. A TV2 tavasszal, a Media Hungaryn jelentette be a produkció érkezését, melyben a gyerekeket a szüleik különféle helyzetek elé állítják, a gyerekek azonban nem tudják, hogy filmezik őket, és nem egy szokásos napot töltenek például az iskolában. A műsorban a szülők versenyeznek majd egymással azon, hogy melyikük találja-e, a csemetéjük hogyan reagál majd az adott helyzetre, megszegi-e esetleg a szabályokat. A pontos premier mellett a műsorvezető kiléte sem ismert még.
A vadonatúj formátumok mellett bevált produkciók is visszatérnek. Októberben indul a Korhatáros szerelem, a TV2 2017-ben bemutatott fikciós, heti szériájának második évada. Szintén ebben a hónapban startol a nagy sikerű, az idei Televíziós Újságírók Díján a legjobb nagyszabású showműsornak választott sportvetélkedő, a Ninja Warrior Hungary újabb szezonja, melyben új műsorvezetőket láthatunk. Till Attila társa már nem Majka, hanem Kasza Tibor lesz. A harmadik házigazda pedig Mádai Vivien helyett Stohl Luca lett. A TV2 pontos októberi műsorrendjét várhatóan a jövő hétfői sajtóeseményen leplezik le, amint kiderül, melyik produkció mikor lesz látható, azonnal megírjuk!

Most és jövő szombat este is műsorváltozás lesz a TV2-n

Csatlakozz újságíróként a SorozatWiki csapatához

Kiderült, hogy mikor érkezik a Netflix egyik legnépszerűbb fantasy-sorozatának 2. évada

Egy év szünet után visszatér az RTL egyik korábbi műsora

Ő nyerte a Farm VIP 5. évadát
