A végéhez közelednek a Trónok harca hetedik szezonjának munkálatai, azonban a legújabb értesülések szerint, ezekből még hátravan egy kevés. Néhány megbízható forrás szerint, az Arya Starkot alakító Maisie Williams hamarosan a kanadai Saskatoon és Calgary városában fog forgatni, ahol korábban a rémfarkasokkal kapcsolatos jeleneket rögzítették. A felvételek tényét megerősíteni látszik, hogy Williams a napokban több fényképet is feltöltött a közösségi oldalára, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a színésznő valóban Kanadában tartózkodik.

A rémfarkasokkal való munkát bizonyítja az alábbi két kép is, amelyeken a Szellemet alakító Quigly és újonc kollégája látható, aki külseje alapján feltehetőleg Nymeriát (Arya rémfarkasát) fogja játszani. Mindenesetre nem lenne meglepő fordulat, ha Arya végre ismét találkozna Nymeriával, hiszen tavaly több olyan fénykép is napvilágot látott, amelyeken a Stark lány ismét tradicionális északi öltözékben volt látható. Ezek alapján tehát igencsak nagy esély mutatkozik arra, hogy Arya és Nymeria újraegyesülése is megvalósul végre, a hetedik évad többi nagy találkozása mellett.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés