Hamarosan kezdetét veszi a The Walking Dead hetedik évadának a forgatása, amely azon felül miszerint egy hatalmas cliffhangert kell, hogy megválaszoljon nekünk, izgalmas eddig még soha nem látott dolgokkal is kecsegtet. Maga a képregény alkotója lengette be nemrég, hogy Negan érkezése bizony mindent megváltoztat majd, amit eddig ismertünk. Ez a kijelentés pedig nem utalhat másra, mint arra miszerint nemsokára egy újabb túlélő csoporttal ismerkedhetünk majd meg a hetedik etap során. Az említett csoport a 6. szezon végét elnézve pedig nem is lehet más, mint a Kingdom (Királyság) nevű jól felszerelt banda, akiket egy magát Ezekiel Királynak nevező figura vezet.

De az igazán érdekes, az maga Ezekiel házi kedvence Shiva aki nem más, mint egy méretes bengáli tigris. Maguk a sorozat producerei is belengették már a Királyság és a tigris lehetséges érkezését, továbbá hozzátették, hogyha esetleg képernyőre kellene vinniük ezt a ritka és veszélyeztetett állatot, azt mindenféleképpen CGI (komputer animáció) és egy animatronikus báb keverékével oldanák meg.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés