A köztévé bejelentette, hogy a negyedjére induló A Dal első elődöntőjében melyik tíz versenyző fog megküzdeni a középdöntőbe jutásért. A versenyzők között találhatunk olyanokat, akik már tavaly is szerepeltek a műsorban, de sok énekes és együttes a két, országos lefedettségű kereskedelmi adó tehetségkutatóiból is ismerős lehet a nézők számára. Az idei egyik újdonság a műsorral kapcsolatban az, hogy a tévézők A Dal mobil applikációján keresztül is szavazhatnak, de ami a legfontosabb, hogy csak az előadott dalok alatt lehet voksolni. Az így elküldött szavazatokat összesítik a zsűri ítéletével és így alakul ki a továbbjutás sorrendje.

A Dal 2015 első elődöntőjében fellép Bogi, Tóth Vera, Antal Timi, Magyar Bori, Szűcs Gabi, Szakács Gergő, Farkas-Jenser Balázs, az MDC, a PASSED és a Karmapolis. A Dal-nak a TV2-től átigazolt Tatár Csilla, míg a kísérőműsornak, A Dal+-nak Harsányi Levente lesz a műsorvezetője. Az első elődöntő szombaton, 20:25-től lesz látható az M1-en.

hirdetés
hirdetés

Kiszivároghatott, hogy melyik hónapban érkezik az Ázsia Expressz 5. évada a TV2-re

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en