Március 8-án, csütörtökön 22:20-kor egy újabb sorozattal fűszerezi meg estéinket a Viasat3, ugyanis jön A célszemély (Person of Interest). Első írásunkat a sorozatról erre találod, a pontos premierdátumot pedig ebben a hírben írtuk meg. A produkció 2011 őszén indult az amerikai CBS csatornán, eddig 16 rész ment le belőle. Az első évada 22 epizódos lesz, de várhatóan meg fogja kapni a 2. szezonra szóló berendelést is, hiszen a nézettségi adatokra nem lehet panasz. Ha az alábbi szöveges leírás kevés lenne a széria iránti szimpátiátok elnyeréséhez, akkor egy kis vizuális ízelítőt is tudunk adni arról, hogy mire számíthattok: az első ajánló itt, a második pedig itt tekinthető meg. Mindezek mellett a főbb szinkronhangokra is vethettek egy pillantást.
Jöjjön a történet hivatalos ismertetője: A titokzatos milliárdos Mr.Finch (Michael Emerson) kifejlesztett a kormány számára egy különleges számítógépet, amelynek a segítségével meg lehet akadályozni különféle bűncselekményeket, terrorfenyegetéseket. Később munkát ajánl a halottnak hitt, speciális katonai alakulatoknál szolgáló, korábbi kormányügynöknek, John Reese-nek (Jim Caviezel), hogy dolgozzanak össze, tisztítsák meg New York utcáit a bűnözőktől és védjék meg az ártatlanokat. Azonban a találmány egyelőre nem képes meghatározni, hogy kivel fog jó vagy rossz dolog történni, így a célszemélyről nem lehet előre tudni, hogy épp áldozat vagy maga az elkövető.

hirdetés

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

hirdetés