Az utóbbi 1 évben több true crime produkció is bemutatkozott. Tavaly decemberben jelent meg A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete című bűnügyi sorozat az RTL+-on, amely idén márciusban a VIASAT3-on is képernyőre került. Pár hónapja kiderült, hogy Doszpot Péterrel készít bűnügyi nyomozóműsort a TV2 Csoport, amelyben többek között olyan eseteket mutatnak be, mint a móri bankrablás, Soproni Ági gyilkossági ügye, valamint a balassagyarmati túszdráma. Most kiderült, hogy érkezik az HBO saját gyártású true crime dokusorozata is, amely szintén híres bűnügyeket dolgoz fel.

Az igazság mániákusai szereplői és alkotói (Fotó: HBO/The Orbital Strangers Project)

Az igazság mániákusai az HBO első, Magyarországon gyártott, hazai bűnügyeket feldolgozó true crime dokumentum-sorozata, amely ősszel debütál az HBO Maxon és az HBO csatornán. A 2 részes produkció középpontjában egy veterán nyomozókból álló baráti társaság áll, amely rendszeresen összegyűlik egy budapesti iroda tárgyalójában. A közös vacsorák során megelevenednek a múlt nagy ügyei, előkerülnek korábban nyilvánosságra nem került részletek és szóba kerülnek olyan bűnesetek, amelyek régen megszállottan foglalkozatták őket. A házigazda Tóth Ernő nyugdíjas nyomozó, a további tagok pedig régi kollégái és barátai: Krispán István, Kőrösi János, Kovács Lajos és Petőfi Attila. A társaság állandó vendége lesz továbbá Illisz László bűnügyi újságíró is.

A sorozat személyes visszaemlékezéseken keresztül tárja fel a nyomozások kulisszatitkait, bepillantást engedve a detektívek gondolkodásmódjába, döntéseibe és munkamódszereibe. Egyúttal azt is bemutatja, hogy milyen volt nyomozónak lenni Magyarországon a 80-as és 90-es években. A dokuszéria többek között olyan hírhedt bűnügyeket vonultat fel, mint Farkas Helga elrablása, valamint a Magda Marinko nevéhez fűződő brutális gyilkosságsorozat. A sorozat készítői, Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter 3 éve dolgoznak az HBO-val a projekten.

„Tóth Ernőn keresztül ismertük meg a későbbi szereplőinket, és már ekkor éreztük, hogy ez egy nagyon izgalmas lehetőség. Mi magunk is true crime-rajongók vagyunk, így amikor elkezdtünk belehallgatni a nyomozók történeteibe, részei lenni a visszaemlékezéseiknek, és végül is valahol a mai napig nyomozásuknak, teljesen magával ragadtak minket a történetek. Azt gondoljuk, hogy éppen ez lesz a legérdekesebb a nézőknek is: a nyomozók szemszögéből nézhetik végig az ügyek feltárását. Nem egy külső, teljesen objektív elbeszélő mesél, hanem azok az emberek, akik ténylegesen nyomoztak. A nézők olyan szakemberek gondolkodásába pillanthatnak bele, akik néha papírfecnikből jutottak el bűntények megoldásához. Nem véletlenül lettek a szakmájuk legnagyobbjai, és persze izgalmas személyiségek, akiket, reméljük, a nézők is szívesen ismernek majd meg.”

– nyilatkozta Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter, a dokusorozat alkotói.

Az igazság mániákusai a magyar premierrel egy időben több mint 100 országban kerül bemutatásra Maniacs of the Truth címmel.

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

A TV2 bejelentette az Exatlon Hungary következő évadát

Harry Potter, Balsai Móni - több bejelentést is tett a Skydance Hungary

Újra tévés közéleti műsort vezet majd Krug Emília