Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója június végén leleplezte, hogy milyen visszatérő és új produkciók érkeznek ősszel a TV2-re. Fischer akkor elárulta, hogy hónapok óta dolgoznak egy vadonatúj formátumon is, amit a közeljövőben jelentenek be. Most hivatalosan is bemutatták a projektet.
Fischer Gábor Instagramon rántotta le a leplet a Lezárt akták – A bűn nyomában című bűnügyi nyomozóműsorról. A true crime formátumot a tavaly októberben megrendezett nemzetközi cannes-i televíziós vásáron fedezték fel. A produkcióban több szakember is részt vesz majd, az egyik állandó szakértő pedig Doszpot Péter lesz, aki 1996 és 2001 között vezette a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát. A műsorban nagy sajtóvisszhangot kiváltó ügyeket dolgoznak fel, mint amilyen VV Fanni, Soproni Ágnes, illetve Szita Bence meggyilkolása volt. Az esetek részletei mellett a nézők megismerhetik a felderítésben részt vevő nyomozókat és munkájukat is. A tervek szerint néhány hét múlva kezdődhet a forgatás.
„Arról tudunk beszélni, ahogy valójában egy gyilkossági nyomozás zajlott, az összes olyan problémájával és örömével, amire mindig reagálni kellett. Azt gondolom, hogy a nézőknek és nekünk, szakembereknek is újraélni, végighallgatni az ilyen ügyek nyomozását, az páratlan. Egy óriási nagy lehetőség, főleg akkor, ha szakemberekkel tudunk beszélgetni a szakmáról. Végre egy olyan sorozat, ami tényleg arról szól, hogy rendőrként milyen kihívásokkal, hogyan kellett ilyen páratlanul komoly ügyekben nyomozni. Ha ezt vissza lehet adni, el lehet mesélni, akkor az egy óriási lehetőség.”
– mondta Doszpot Péter, a BRFK életvédelmi osztályának volt vezetője.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bemutatjuk, hogy mit kell tudni Ázsia Expressz 7. évadának játékosairól

Novemberben új gasztroműsor indul Borbás Marcsival

69 évesen meghalt Kuna Károly, számos ismert magyar sorozat színésze

Ez a 8 sorozat és film érkezik októberben az Amazon Prime Videóra

Megvan, mikor kerül fel az élőszereplős Vaiana a Disney+-ra

