2023 áprilisában a TV2 és az RTL körülbelül fél óra különbséggel jelentett be két elképesztően hasonló formátumot. A TV2 Csoport a Cash or Trash jogait vette meg és ebből lett a Kincsvadászok, amely a médiavállalat egyik legsikeresebb műsora. Az RTL Magyarország pedig a Best Bid dán formátumot választotta. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese 2024 márciusában azt nyilatkozta a SorozatWikinek, hogy egyelőre mégsem készítik el a produkciót. Azonban a tavaly novemberi Big Picture konferencián a tévétársaság bejelentette, hogy 2026-ban képernyőre kerül a produkció Legjobb ajánlat címmel, Sváby András műsorvezetésével. Most kiderülhetett az is, hogy mikor debütál a műsor a csatornán.
Péntek este a Pokoli rokonok közben kiderült, hogy március 16-án, hétfőn indul a Legjobb ajánlat az RTL-en – szúrta ki a Rekláminvázió. A produkció hasonló koncepcióra épül, mint a Kincsvadászok: profi régiségkereskedők licitálnak egy-egy antik műtárgyra. Emellett pályakezdő képző- és iparművészek alkotásainak is keresnek mecénásokat, új tulajdonosokat.

Premierözön a Disney+-on: 12 produkció kerül fel novemberben

Ígéret: 2-3 hónapot csúszhat az RTL új magyar, napi sorozatának premierje

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

