A Sandman: Az álmok fejedelme (The Sandman) 2022 augusztusában mutatkozott be a Netflixen. A Neil Gaiman képregénye alapján készült produkció hatalmas siker lett, a premier után hetekig a streaming szolgálató legtöbbet megtekintett tartalma volt, majd pedig 2022 legnézettebb angol nyelvű sorozatainak toplistáira is felkerült. A produkció folytatását végül az év őszén jelentették be.

Egy ideje már tudni lehetett, hogy a Sandman: Az álmok fejedelme 2. szezonja idén érkezik, de most a Netflix egy plakát kíséretében erre rá is erősített. Ezzel együtt azonban a streaming sszolgáltató azt is bejelentette, hogy egyben ez lesz a sorozat utolsó évada.

A produkció showrunnerének nyilatkozta arra utal, hogy nem azért fejezik be a sorozatot, mert az  eredeti képregény szerzője, Neil Gaiman tavaly nyáron szexuális botrányba keveredett és az elmúlt fél évben már 8 nő vádolta meg, hogy szexuálisan bántalmazta őt.

„A Sandman-sorozat mindig is kizárólag Dream történetére összpontosított, és 2022-ben, amikor megnéztük a képregények fennmaradó Dream-anyagát, tudtuk, hogy csak egy évadra van elég történetünk. Rendkívül hálásak vagyunk a Netflixnek, amiért újra összehozta az egész csapatot, és időt és forrásokat adott nekünk, hogy hű adaptációt készítsünk, olyan módon, hogy reméljük, meglepjük és elkápráztatjuk a képregények hűséges olvasóit, valamint a sorozatunk rajongóit”

– mondta Allan Heinberg a befejezés kapcsán.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Sandman (@thesandmanofficial) által megosztott bejegyzés

Ők lettek az Exatlon Hungary 2026-os győztesei

Ez a 8 sorozat és film érkezik májusban az Amazon Prime Videóra

Megvan, mikor kerül fel a legújabb Avatar-film a Disney+-ra

A vártnál előbb jön A Bridgerton család 5. évada a Netflixre

Premierözön az HBO Maxon: 17 film kerül fel májusban

4 népszerű sorozat és 1 reality folytatását rendelte be a Netflix