A The Last of Us 2023 januárjában debütált az HBO Maxon és az 1. évada március közepéig tartott. A produkciót hatalmas várakozás előzte meg, ugyanis az elmúlt évtized egyik legfelkapottabb videójátéka alapján készült. A sorozat végül akkora siker lett, hogy még a bemutatás hónapjában berendelték a folytatását, amelynek a forgatása tavaly februárban kezdődött el és a nyáron ért véget.

A sorozat következő évadához szeptemberben megérkezett az első előzetes, most pedig egy vadonatúj, szűk egyperces ajánlót kapott. Azt már tudni lehetett, hogy a sorozat 2025 tavaszán folytatódik, az előzetesből pedig az is kiderült, hogy mikor. A The Last of Us 7 epizódból álló 2. szezonja áprilisban debütál a Maxon. A pontos premierdátumról azonban egyelőre még nincs információ. Az 1. évad eseményeit követő öt év béke után Joelt és Ellie-t utoléri a kollektív múlt, emiatt konfliktusba kerülnek egymással és azzal a világgal is, amely még veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb, mint az, amelyet hátrahagytak.

Leállították a Wednesday 3. évadának forgatását, mert kórházba került az egyik színésznő

Megvan, hogy mikor és hol lesz látható itthon az új Sandokan sorozat

Ezek a SkyShowtime legnagyobb júliusi újdonságai

Napokon belül elérhetővé válik a teljes Koviról szóló sorozat az RTL+-on

Kiderülhetett, hogy folytatódik-e a The Floor az RTL-en

Ma megszűnik a közmédia vezetőinek megbizatása