December végén Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója nyilvánosságra hozta, hogy 2024-ben új évaddal jelentkezik az Ázsia Expressz. Ekkor azt is elárulta, hogy az utazós reality Amerikából visszaköltözik a nevéből is fémjelzett Ázsiába. Március közepén kiderült, hogy ezúttal mely hírességek mérettetik meg magukat a versenyen, egy héttel később pedig elindult a szezon forgatása, amely végül április végén ért véget. Most pedig az is kiderülhetett, hogy mikor érkezik a friss évad.

hirdetés

Az idei etap egyik versenyzője, Zsigmond Angi néhány órával ezelőtt megosztott egy Instagram történetet, amelyben azt írja, hogy októberben kerül majd képernyőre a műsor. Mivel tavaly is ekkor volt látható a produkció, méghozzá remek nézettséggel, így logikus lehet most is ekkor vetíteni. Azonban a TV2 sokszor változtat a saját tervein, így nem lehet biztosan tudni, hogy végül valóban októberben indul-e az Ázsia Expressz 5. évada.

hirdetés

Ilyen lesz Borbély Alexandrával A renitens 3. évada - itt az első előzetes

Megvan, hogy mikor jön a Séfek Séfe 7. évada a TV2-re

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja

Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón

Premierözön a Netflixen: 12 film kerül fel januárban a streaming szolgáltatóra