December végén írtuk meg, hogy a The Floor című game show-t létrehozó holland cég, a Talpa Studios bejelentette, hogy többek közt Magyarországra is eladta a vetélkedő licencét, amit az RTL vett meg. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese és programigazgatója márciusban a SorozatWiki Podcastben nyilvánosságra hozta, hogy a produkció műsorvezetője Szujó Zoltán lesz.

Most pedig az is kiderült, hogy mikortól lesz látható a műsor. A The Floor – Csak egy maradhat május 6-án, hétfőn debütál az RTL-en. A vetélkedő minden hétköznap este képernyőre kerül majd. A produkcióban minden hét elején 49 játékos lép a led játéktáblára, a Floor-ra, de a hét végére csak 1 maradhat. A versenyzők párbajok során mérkőznek meg egymással, ahol a kihívó a kihívott témakörében játszik. Akinek először fogy el az ideje a párbaj során, az kiesik a játékból, a győztes pedig elfoglalja a vesztes mezőjét. A játéknapon a legtöbb területet elfoglaló 500 ezer forint napi nyereményt vihet haza. Aki a hét végén a teljes Floort birtokolja, azé a győzelem és a vele járó 8 millió forintos heti fődíj.

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik áprilisban

Megvan, hogy mikor jön az Enola Holmes 3. a Netflixre

Háromnapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Hangulatos előzetest és premierdátumot kapott a Sárkányok háza 3. évada

Ő a 2026-os Megasztár negyedik zsűritagja

Bemutatták a 2026-os Megasztár harmadik zsűritagját