5-10 évvel ezelőtt olyan epizodikus krimisorozatok voltak a legnépszerűbb szériák Magyarországon, mint A mentalista, a Dr. Csont, az NCIS, vagy épp a Castle. Ezek a produkciók véget értek, nagy országos csatornákon már nem igazán működnek a tengerentúli sorozatok, a nézők pedig nem lettek kiszolgálva hasonló tartalommal. Az RTL és a Paprika Studios most azonban elkészítették A rentenst, mely a High Intellectual Potential (HPI: Haut Potentiel Intellectuel) című francia sorozat magyar verziója. A krimi-vígjáték első három része már elérhető az RTL+ fizetős csomagjában, de a nagyközönség számára most vasárnap a Cápák között után, 20:30-kor lesz a premierje.

A renitens középpontjában Somos Renáta egy háromgyerekes egyedülálló anya áll, aki 160-as IQ-ja ellenére takarítónőként dolgozik. Egy véletlen folytán a rendőrség felismeri a benne rejlő lehetőségeket, így az életvédelmi osztály vezetője tanácsadói állást ajánl neki, amit Reni csak úgy fogad el, ha cserébe ők is segítenek neki megfejteni élete legnagyobb rejtélyét. A kissé kényszeres, szabálykövető Dobler százados nehezen tud mit kezdeni a mellé beosztott anarchista Renátával. A sorozat különálló epizódjaiban a páros egy-egy bűnesetet old meg, miközben Renáta saját ügye furcsa fordulatot vesz.

A következő hetekben kiderül, hogy megmarad-e a magyarokba az igény az ilyen típusú krimisorozatokra és mekkora nézettsége lesz A renitensnek.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán