Október közepén írták ki a pályázatot a közmédia új vezérigazgatói posztjára, melyet november 12-ig kell benyújtani. Az elmúlt hetekben sorra derült ki a posztra pályázók, de várhatóan az év végéig még ideiglenes vezetés irányítja az egykori MTVA-t. A váltás előtt azonban már novemberben elindítanak egy nagyszabású showműsort. Szeleczki Ádám, a közmédia programigazgatója a Big Picture konferencián jelentette be, hogy november 28-án indul a Dal’a carte, amely Magyarországon eddig nem látott módon tiszteleg a hazai könnyűzene legendái előtt. A produkció 4 héten át szombat esténként lesz látható a Dunán, majd az év végén karácsonyi és karácsonyi és szilveszteri különkiadásokkal is jelentkezik. Részletek a közmédia közleményében:
A Duna új műsora négy tematikus adással veszi kezdetét, amelyben a magyar könnyűzene meghatározó alkotóinak életműve kerül reflektorfénybe. Fenyő Miklós, Balázs Fecó, Szolnoki Péter és Cserháti Zsuzsa dalait friss feldolgozásban mutatják be a produkció sztárfellépői, akik saját zenei világukon keresztül hozzák közelebb a közönséghez a generációkon átívelő slágereket.
A Dal’a carte nem egy szokványos esztrádműsor, látványvilágát innovatív színpadi megoldások teszik még izgalmasabbá: a produkciók egy óriási, mozgó, bakelitlemezt formázó asztallal, élő zenekarral és tánckarral kelnek életre.
A produkciókat a BakElit névre keresztelt asztaltársaság teszi teljessé. A műsor játékos, interaktív elemeként egy zenei menüről válogathatnak, majd meg kell tippelniük, hogy az adás középpontjában álló előadó legendás slágereit ki szólaltathatja meg a színpadon. A találgatás nemcsak a produkciók felvezetését szolgálja, hanem a dalokhoz kapcsolódó személyes emlékekkel és történetekkel együtt a műsor szórakoztató, közösségi hangulatának is szerves részévé válik. A zenés blokkok között egy-egy korszak, alkotói pálya és zenei életmű is megelevenedik.
A meghívottak sorában több olyan karakteres személyiség is feltűnik, akikkel a nézők az elmúlt években ritkábban találkozhattak a közmédia képernyőjén. Az adásonként változó vendégek között olyan ismert előadók, alkotók és médiaszemélyiségek foglalnak helyet, mint Szandi, Steiner Kristóf, Keresztes Ildikó, Kajdi Csaba, Tóth Vera, Péterfy Bori, Szentesi Éva, Koós Réka, Novai Gábor vagy Fluor Tomi. Sajó Dávid zenei újságíró pedig öt alkalommal is csatlakozik hozzájuk.
A műsorban másokmellett Janicsák Veca, Tarján Zsófi, Pásztor Anna, Oláh Ibolya, Marót Viki, Szinetár Dóra, Szulák Andrea és Kovács Gyopár, valamint Kökény Attila, Ganxsta Zolee, Szabó Kimmel Tamás, Sugár Berci, Szikora Róbert, Gáspár Laci, Mehringer Marci és Vastag Csaba is színpadra lép. Az azonban, hogy közülük ki melyik előadó legendás slágerét szólaltatja meg, egyelőre a show egyik legféltettebb titka.
A heteken át tartó rendhagyó utazás háziasszonya Rátonyi Kriszta lesz, aki a zenei meglepetések, személyes vallomások és a kulisszák mögötti történetek ötvözésével garantálja a különleges televíziós élményt.
A Dal’a carte az ünnepek alatt is gondoskodik a felhőtlen kikapcsolódásról: a karácsonyi és szilveszteri különkiadásokban hazai kedvencek mellett nemzetközi slágerek is helyet kapnak.

Búcsúzik a TV2 magyar thrillersorozata

Zsolt Péter is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

