Október 17. és november 6. között volt látható a Celeb vagyok, ments ki innen! 6. évada az RTL-en. A produkció második adásában a két műsorvezető, Sebestyén Balázs és Vadon Jani bemutatta a műsor új szereplőjét, a levélhordó kisfiút. A magyarul nem értő gyermekkel Vadon Jani folytatott egy párbeszédet, mely sokak szerint megalázó volt. Pár nappal később a műsorvezető elnézést kért a jelenetért.

A Nemzetközi Média- és Hírközlési Hatóság állampolgársági bejelentés nyomán vizsgálatot indított az ügyben, januárban pedig megírtuk, hogy a Médiatanács 2 millió forintos bírságot szabott ki a tévétársaságra. Az RTL a bírósághoz fordult az ügyben, most pedig a döntés is megszületett. A Fővárosi Törvényszék szerint is törvénysértő volt az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorszámának október 18-ai adása, így a tévétársaságnak ki kell fizetnie a rá kiszabott bírságot.

„A Magyar RTL Televízió Zrt. a médiatanács döntése miatt bírósághoz fordult. A bíróság egyetértve a Médiatatanács határozatában foglaltakkal, megállapította, hogy a műsorszám a kiskorút megalázó helyzetben mutatta be, mivel a neki feltett kérdésekre nem reagálhatott szabadon, tűrnie kellett a kialakított helyzetet.
Az RTL ezzel a jelenettel olyan üzenetet közvetített a nézők felé, melynek hatására a testsúlyproblémákkal küzdő fiatalok megszégyenítve érezhették magukat, a túlsúlyos embereket kritizáló egyének számára pedig megerősítést adhatott arra, hogy megengedett az ilyen jellegű bántalmazás, nem történt ugyanis korrekció a sértő események elhangzását követően.
Mindezeket figyelembe véve a törvényszék a Magyar RTL Televízió Zrt. keresetét elutasította”

– közölte az NMHH csütörtökön az MTI-vel.

Frissítés május 26-án, 18:40-kor: Az RTL továbbra is kitart amellett, hogy a Médiatanács jogsértő módon bírságolta meg őket, ezért az ítélet ellen fellebbezést nyújtanak be. Az erről szóló friss cikkünk itt olvasható.

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik áprilisban

Megvan, hogy mikor jön az Enola Holmes 3. a Netflixre

Háromnapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Hangulatos előzetest és premierdátumot kapott a Sárkányok háza 3. évada

Ő a 2026-os Megasztár negyedik zsűritagja