A Bridgerton család 1. évada 2020 karácsonyán debütált a Netflixen. Az 1. szezon elképesztően sikeres volt, a premier után egy hónappal be is rendelték a folytatását. A munkálatokat a koronavírus megnehezítette, ezért többször is le kellett állniuk néhány napra a nyár folyamán. Tavaly novemberben azonban hosszú idő után befejezték a 2. etap forgatását, december végén pedig egy rövid videóból az is kiderült, hogy A Bridgerton család 2. évada március 25-én válik elérhetővé az online videótáron.
A Netflix szeptemberben nyilvánosságra hozott egy rövid jelenetet a 2. szezonból, azonban ajánló egészen idáig nem érkezett a szériához. Néhány órával ezelőtt azonban megkapta első rövidebb előzetesét A Bridgerton család következő etapja.
A kosztümös sorozattal hossztávra terveznek a streaming szolgáltatónál, hiszen már a 3. és a 4. évadot is berendelte a Netflix. A széria executive producere, Shonda Rhimer pedig elárulta, hogy legalább 8 szezont szeretne készíteni A Bridgerton családból.

Ezek a SkyShowtime legnagyobb novemberi újdonságai

Ezzel a két sztárral indul Puskás-Dallos Bogi új műsora, a REnoválók

Két évad után elkaszálták a SkyShowtime egyik sorozatát

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Mellékhatás 2. évada

Megvan, hogy mikor jön az RTL-re Csuja Imre és Scherer Péter új sorozata

