.

Kiderült, mikor kezdődik Az ének iskolája új évada

Írta: AJ | 2015. március 19. 19:41
A TV2 tavaly négy showműsort tűzött képernyőre vasárnap esténként, melyek habár nem hoztak egyenletesen magas nézettséget, meg tudtak alapozni egy olyan főműsoridőt, amivel sok estére le tudták kötni a tévézőket. A 2014-ben adott A Nagy Duett, Az ének iskolája, Sztárban Sztár és Rising Star négyesből azonban az első nem tért vissza, többek között az alacsony nézettség és a Rising Star téli epizódjai miatt, míg az utóbbi esetleges második évadáról egyelőre semmit nem publikált a tévécsatorna. A TV2 nagy showműsorai közül biztosnak így csak kettő nevezhető, így nem is csoda, hogy harmadszorra is visszatér, azaz kinyitja kapuit Az ének iskolája, ám az eddig megszokottól hamarabb, már április elején képernyőre kerül az első epizód. Az első évad április 20-án, a második 13-án kezdett, a harmadik etap premierjét viszont már április 5-én, 18:55-től láthatják a tévézők. A műsor új évada, ha tartják a készítők az eddig megszokott lebonyolítási rendet, akkor így is nyáron ér véget, várhatóan június 7-én. A harmadik évad azonban nem csak kezdési időpontját tekintve lesz más, mint az előzőek, ugyanis Friderikusz Sándor, eddigi műsorvezető és Király Viktor, eddigi zsűritag helyére is új ember érkezik. Az ének iskolája harmadik évadának házigazdája a TV2-höz tavaly igazolt Ördög Nóra lesz, míg az első két évadból megismert ítészek, Szulák Andrea, Szandi és Hajós András mellé Caramel fog beülni.

További hírek

Megszűnik a TV2 egyik legismertebb műsora

Emlékeztető: Indul Az ének iskolája 2 a TV2-n



Hozzászólások