Hetedik évadához érkezett az RTL Klub valóságshow-ja, ami november 16-án 19 órakor fog kezdődni. Ez lesz a második szezonja a reality-nek az RTL II-n, mivel már a 6. szezon is itt ment le. Az előző szériához viszonyítva nem lesz sok változás. Most sem lesz külön beszavazó-show, egyből hat játékos költözik be a villába, ahova minden nap újabbak követik őket a teljes létszám eléréséig. Megmarad a VVAPP is, ami a kiszavazásokhoz nyújt segítséget a nézőknek. A Kihívás, Kiválasztás és a Párbaj menete sem változik alapvetően, csupán egy újítás lesz majd a játékosok számára, ami csak akkor derül ki, ha már az összes játékos beköltözött.
És persze idén sem maradhat el a BeleValóVilág, aminek két új műsorvezetője lesz: az előző szezon győztese Aurelio, és a VV4-ben szereplő Baukó Éva.
Tehát az első rész 16-án este 7-kor kezdődik, a további részek pedig hétfőtől 22 órától lesznek láthatóak, utána pedig jön a BeleValóVilág szintén minden este. (Fotó: RTL Klub/Bársony Bence)

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés