A WGN már kalandozott egyet az amerikai történelemben a Salem című új tévésorozatban, de a túra tovább fog folytatódni a nyáron. Érkezik ugyanis a Manhattan, amely nem túl meglepő módon – hisz a címe utal rá – a Manhattan tervről fog szólni. Ebben láthatjuk majd, ahogy Los Alamosban az idővel versenyezve megkísérlik megépíteni a világ első atombombáját. A premier július 27-én lesz, alább pedig mutatunk három posztert az újonc sorozathoz. Az elsőn egy bomba által letarolt kisváros látható, a második (középen) egy kis humorral tálalja a kőkemény témát, a harmadik pedig megmutatja, várhatóan milyen búskomor produkció lesz ez. Érdemes egyébként tudni, hogy a magyar Szilárd Leó kezdeményezésére indult el a Manhattan terv, az ötletet pedig Einstein is támogatta.

A Manhattan első évada biztosan végigfut majd, a sorozat első évadát, azaz 13 részt már berendelt a WGN.

hirdetés
hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra