Nemrégiben derült ki, hogy 2013. március 31-én folytatódik az HBO kardozós, ármányokkal teli drámája, most azonban itt az ideje összeszedni az új arcokat, akik csatlakoznak jövőre a sztorihoz. Nincsenek kevesen, összesen 14 eddig nem látott színészről és színésznőről van szó! Köztük az egyik leghíresebb Dianna Rigg, aki még a “60-as évekbeli The Avengers című tévésorozatban vált ismertté. Az új arcok közt felfedezhetjük A Hivatalból és A Karib-tenger kalózaiból ismerős Mackenzie Crookot is, de Kerry Ingram, aki Stannis Baratheon gyerekét játssza majd és Kristofer Hivju, Mance Rayder harcosa is érdekes történéseket vetítenek előre. Kérdés ezenkívül, hogy miként sűrítik majd bele az egyébként is sokrétű sztoriba az új szereplőket. Esetleg kiírnak néhány régebbit?
Az alábbi videóban egy-egy mondatban (spoilermentesen) mutatkoznak be mindannyian és elmondják, mit jelent nekik George R. R. Martin univerzuma és Westeros világa. Ezután pedig egy, a második évadra visszatekintő videó található, mindkét anyag a Comic-Con nevű világszerte ismert rendezvénynek köszönhető.


Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára