.

Vadonatúj sorozatok érkeznek februárban a VIASAT6-ra

Írta: Agent | 2017. február 07. 22:55
A VIASAT6 is tartogat a számunkra néhány újdonságot a tél utolsó hónapjára. Február 20-án, hétfőn indul a Gázos páros (You're the Worst). A sorozat két kibírhatatlan természetű fiatal, a makacs Gretchen és a narcisztikus és néha kifejezetten önpusztító életet élő Jimmy párkapcsolatának kezdeti időszakát meséli el. A produkció eddig 3 szezont tudhat maga mögött és 2016 szeptemberében berendelték a következő, 4. etapját is. A Gázos páros első évada hétfőtől péntekig minden este 11 órától lesz látható. Február 21-én, kedden, este 10 órakor érkezik a 24: Újratöltve (24: Legacy). A világ egyik legsikeresebb akciósorozatának spinoffja a klasszikus, valós idejű formátummal folytatódik, főhőse ezúttal egy elitosztagos amerikai katona, aki hat hónappal korábban csapatával együtt, Jemenben megölt egy terroristavezért. Miután a sejk követői vérdíjat tűznek ki a fejére, családjával együtt tanúvédelmi programba kerül, csakhogy egy merényletkísérlet ráébreszti: leleplezték. Ekkor a jemeni akció szervezőjének segítségét kéri, akivel együtt hajszát indítanak a terroristahálózat ellen. A széria február 5-én indult a tengerentúlon és 12 részből fog állni.
Február 22-én, szerdán 22:00-kor indul egy tavalyi újonc produkció, a Damien: A sátán kegyeltje (Damien). Az 1976-os horrorklasszikus, az Ómen folytatása az azóta felnőtt Damien Thorn életét követi nyomon, aki fotóriporterként dolgozik. Csakhogy egy szíriai megbízatás és egy rejtélyes találkozás hatására kísérteni kezdi a múlt, így szembe kell néznie valódi sorsával: ő maga az Antikrisztus. A széria összesen egy 10 részes évadot élt meg. Végül pedig február 24-től, minden pénteken 22:00-kor lesz látható a Z, mint zombi (Z Nation) következő, 3. évada. A sorozat jól teljesít Amerikában, novemberben egy 13 részes 4. etapra is berendelték, így a 2017/18-as szezonban is viszontláthatjuk a produkciót.


További hírek

Az RTL Klubon lesz látható a TV2 egykori legfontosabb műsorvezetője

Kiderült, mikor folytatódik itthon az egyik népszerű amerikai sorozat

Új műsorral térhet vissza Liptai Claudia a képernyőre

Újabb műsorváltozás az RTL Klubon, éjszakára pakolják az egyik sorozatukat



Hozzászólások