Evangeline Lilly számára nem ismeretlenek a kaszkadőr-jelenetek, ugyanis a színésznő A Hobbit és a Hangya filmekben is szerette ő maga megcsinálni a veszélyes snitteket. A híresség most arról nyilatkozott, hogy az egykor az ABC-n futott Lost című sorozat esetében azonban nem vette mindenki jó néven, hogy a szépség kedveli az akciót. Lilly állítása szerint a 2004 és 2010 között futó produkció kaszkadőrszakértője direkt tette ki őt sérülésveszélynek, amikor egy fáról való lezuhanást kellett felvenni.

A jelenetben Kate egy ágat ragad meg, hogy tompítsa az esést, a színésznő persze a forgatás során hozzá volt rögzítve a fához, hogy ne legyen veszélyes a mutatvány. Lilly elmondása szerint a biztonság kedvéért kézvédőt kért, hogy a sokszor felvett jelenet miatt ne horzsolódjon meg a keze. Ezt a kérését utasította vissza a kaszkadőrcsapat vezetője, aki szerint a sorozatban látszott volna a “csalás”. Ráadásul a szakértő a felvételek szünetében Evangeline Lilly elmondása alapján olyan irritáló folyadékkal kente a színésznő kezét, ami plusz fájdalmakat okozott neki.

A Lost egykori sztárja mára megbánta makacsságát, ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a kaszkadőr direkt szúrt ki vele. A színésznő a produkció mind a 6 évadában főszereplő volt, ennek a sorozatnak köszönheti ma, hogy igazi hollywoodi szuperprodukciókba hívják szerepelni.

hirdetés
hirdetés

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára