.

Megérkezett a tavaszi zsongás a VIASAT6-ra is

Írta: Agent | 2018. február 17. 18:53
Pár napja jelentkeztünk az AXN tavaszi újdonságaival, most pedig a VIASAT6 is bejelentette a tavaszi szezonkezdését. Március 6-tól, minden kedden este 11 órától érkezik országos premierként a már számos Golden Globe- és Emmy-díjat nyert Amerikai Horror Story legújabb, 7. évada, amely a Szekta alcímet kapta. Az előző szezonokhoz hasonlóan most is egy független, egész évados történetet kapunk, amiben most az USA aktuálpolitikai helyzete kap kimagasló szerepet, ugyanis a történet a 2016-os elnökválasztás éjszakájával kezdődik.
Pontosabban amikor kiderül, hogy Donald Trump legyőzte Hillary Clintont. Azonban a már megszokott rettegés és horror se marad el ebből az etapból se, mely 11 részen át göngyölíti majd a szálakat. A produkciót tavaly januárban berendelték a 8., illetve a 9. évadra is, így a rajongóknak most csak hátra kell dőlniük és élvezhetik az új részeket! Március 7-én, szerda este 11 órától jön Az élőholtak kora, mely kivételesen egy brit horror sorozat 2017-ből. Amerikában is csak idén januárban debütált a sorozat, melyben egy igazi rémálom válik valóra: a vámpírok átveszik az uralmat az emberek és a világ felett. A széria csupán 6 részből áll, arról, hogy lesz-e folytatása, még nincs információnk.


További hírek

Az RTL Klubon lesz látható a TV2 egykori legfontosabb műsorvezetője

Kiderült, mikor folytatódik itthon az egyik népszerű amerikai sorozat

Új műsorral térhet vissza Liptai Claudia a képernyőre

Újabb műsorváltozás az RTL Klubon, éjszakára pakolják az egyik sorozatukat



Hozzászólások