A Szívek doktora (Hart of Dixie) című dramedy 2011 és 2015 között volt látható az Egyesült Államokban. A sorozat főszereplője Dr. Hart, akinek nagy álma, hogy mellkas-sebész lehessen, ám ehhez arra van szüksége, hogy egy évig háziorvosként dolgozzon. A doktornő (a képen jobbra) emiatt kerül az alabamai Bluebell nevű kisvárosba, ahol az élete mégsem lesz olyan unalmas. A sorozat Magyarországon 2015. január 5-én az akkor még főadóként üzemeltetett M1-en indult és minden hétköznap este látható volt. Miután március 15-én az M1-ből hírcsatorna, a Dunából pedig főadó vált, a sorozat átkerült az utóbbira. A Szívek doktora pedig 2015. március 19-től kezdve már nem naponta, hanem csütörtökönként került adásba. A széria fináléját 2015. október 13-án vetített a Duna.

2016 januárjától a Szívek doktora bekerült az RTL Klub kínálatába is, és vasárnap hajnalban dupla részekkel tűzték képernyőre a köztévén már leadott első évados epizódokat. A második évadot 2016 májusától június végéig már hétköznap kora délutánonként vetítette az RTL Klub. Ezután 2017 január elején érkezett meg szintén csatornapremierként az RTL Klubra a Szívek doktora harmadik évada, melynek 22 része hétköznap kora délutánonként volt látható a tévéadón. Az évadzáró után közel másfél évvel később, június 24-től az RTL nézői is láthatják a sorozat befejező, mindösszesen csak 10 epizódos szezonját, mely vasárnaponként 12:35-kor kerül majd képernyőre. A negyedik és egyben utolsó etap a Szívek doktora legrövidebb évada, ugyanis mind az első három szezon 22 részből állt. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

hirdetés