.

Kiderültek az első részletek a TV2 vadonatúj napi műsoráról

Írta: AJ | 2017. november 06. 17:07
Október végén elsőként írtuk meg, hogy novemberben indul a TV2-n a Liptai Claudia vezetésével érkező napi műsor, az Appra magyar! - A gondolatolvashow. A bejelentéskor még nem sok mindent lehetett tudni az újító formátumról, most azonban kiderült, hogy pontosan miről is szól majd a produkció, mely november 21-én debütál és keddtől szombatig képernyőn lesz Az 50 milliós játszma váltásaként. Részletek a tévéadó közleményében:
November 21-én este új, saját fejlesztésű műsor debütál a TV2 képernyőjén. Az Appra magyar! – A gondolatolvashow keddtől szombatig jelentkező élő adásaiban Liptai Claudia a TV2 Live applikációjának segítségével keresi a választ elgondolkodtató, mindenkit foglalkoztató kérdésekre. A stúdióban minden héten öt sztárvendég versenyez egymással azon, hogy vajon melyikük találja el leggyakrabban, hogy a szavazók többsége mit gondol az adott témával kapcsolatban. A műsorkészítők arra törekednek hogy a vendégek életvitele, gondolkodásmódja minél több látásmódot jelenítsen meg az adásokban. A különcök éppúgy helyet kapnak majd, mint azok, akik bevallásuk szerint teljesen átlagos életet élnek. Itt mindenki véleménye számít és Liptai Claudia sem marad majd pártatlan a felmerülő témákat illetően. - Régóta nem volt kereskedelmi tévében olyan műsor, ami kimondottam az emberek véleményére kíváncsi, és ami mindenkit érintő és érdeklő kérdésekre keresi a választ. Érdekes lesz megtudni, hogyan vélekedik a többség arról, hogy kaphat-e a gyerek mondjuk egy pofont, vagy hogy kik vannak többen, azok, akik szeretnék tudni a haláluk napját, vagy azok, akik nem? Ezek fontos és elgondolkodtató témák, amikről beszélni kell és megígérhetem, hogy én sem rejtem majd véka alá a véleményemet. – árulta el Claudia. A fentiekből is kitűnik, hogy legyen szó napi aktualitásról, vagy évszázados dilemmáról, a műsor provokatív, megosztó és érdekes témákat feszeget majd adásról-adásra. A nézők a TV2 Live ingyenes applikációján keresztül tudnak majd válaszolni a műsorban feltett kérdésekre, alakítva ezzel az élő show menetét és a stúdióban helyet foglaló sztárok reakcióit. Az alkalmazásban regisztráltak száma már meghaladja a 750 ezer főt, ők mindannyian kinyilváníthatják a véleményüket. Azok, akik még nem töltötték le az applikációt, megtehetik az iOS és a Play áruházakból, ezáltal ők is aktív részesei lehetnek majd az Appra magyar!-nak és akár nyerhetnek napi 1 millió forintot is.

hirdetés

További hírek

Megjelent az RTL Klub új napi sorozatának második előzetese

Jövőre is képernyőre kerül az RTL Klub idei nagy visszatérő műsora

Kiderült, hogy mikor fejeződik be az egyik népszerű magyar sorozat

Tényleg ingyen ki lehet próbálni a legnagyobb magyar online videotárat?



Hozzászólások