.

Hol látható még Jared Harris a Csernobilon kívül?

Írta: RaulReal | 2019. július 16. 08:00
Jared Harris brit színész 1961-ben született, sokan pedig az HBO 5 részes minisorozatában, a Csernobilban döbbentek rá először a férfi kivételes tehetségére. Pedig a sorozatrajongók több, kritikailag elismert produkcióban is láthatták már Harrist. Ezek közül az egyik a Mad Men - Reklámőrültek volt, melynek 35 részében egy Lane Pryce nevű pénzügyi tanácsadót játszott. Érdekesség, hogy a színész gyakran alakít olyan embereket, akik felakasztják magukat, Legasov mellett Pryce is hasonlóképp járt a két nagyon különböző történetben.
A Csernobil sztárja ezen kívül a Magyarországon először az RTL Klubon bemutatott A rejtély című misztikus széria 9 epizódjában, illetve a The Expanse című sci-fiben is szerepelt. Jared Harrisre jellemző a sokszínűség, de az is, hogy sokszor bukkan fel történelmi sorozatokban. Így nem meglepő, hogy az ízes akcentusáról ismert sztárt a The Crown című Netflixes drámába is beválogatták, melyben 6 részen keresztül játszotta VI. György királyt. A 2018-as évben az AMC-n bemutatott Terror című sorozatban is brillírozott Jared Harris, aki az 1845 és 1848 között játszódó történetben Francis Crozier kapitányt alakította. A 10 részes produkció akkora siker lett, hogy habár minisorozatnak tervezték, antológiává alakították, a második etap már egy teljesen más korba és kultúrába helyezve érkezik. A Terror 1. szezonja Dan Simmons vaskos regényének adaptációja, teljes egészében feldolgozza annak történetét. Azoknak a nézőknek, akik szeretik a kerek, lezárt évadokkal rendelkező horrorsorozatokat, jó szívvel ajánlható.
A közeljövőben érkezik az Amazon kínálatába a Carnival Row című viktoriánius korba helyezett fantasy. A sorozat rengeteg sztárt vonultat majd fel, a főszerepekben Orlando Bloom (A Gyűrűk Ura), Cara Delevingne (Valerian és az ezer bolygó városa) lesznek láthatóak, de a misztikus történetben feltűnik a Csernobil sztárja, Jared Harris is. A színész a közeljövőben sem fog unatkozni, szerepel ugyanis a Sony Pókember spinoffjában, a Morbiusban is, amelytől a Venom sikere után sokat várnak az emberek. A film sztorija egy olyan biokémikusról szól, aki veszélyes betegségből gyógyítaná ki magát, de ehelyett egy nap arra ébred, hogy vámpír lett belőle. A Morbius a Marvel képregényekből jól ismert karaktert mutatja be a mozivásznakon.

hirdetés

További hírek

Megérkezett az első élőszereplős Star Wars sorozat előzetese

Két fontos szereplő is távozik az egyik népszerű amerikai sorozatból

9 közép-európai országban is egy magyar műsort vetítenek vasárnap este

Az HBO elnöke a Csernobil lehetséges folytatásáról nyilatkozott



Hozzászólások