.

37. heti nézettség - Újabb negatív rekordot döntött A Piramis

Írta: AJ | 2018. szeptember 17. 21:48
A 36. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 37. héten (szeptember 10-16.) késő délután az Elif - A szeretet útján minden nap verte 18-49-ben a Veronica, a rabszolgák megmentője című telenovellát. A Veronica után látható Feriha viszont mind az öt nap megelőzte az Elifet, az RTL-es napit török sorozat után futó Fókusznál pedig négy alkalommal volt nézettebb. Az RTL Híradó 18-49-ben hatszor legyőzte a Tényeket, a TV2-s hírműsor pedig a korábbi hetekhez képest ezúttal csak négyszer tudta verni az RTL-es híradót a teljes lakosságban.
A Nyerő Páros továbbra is kiemelkedő eredményeket szállít és a hétköznapi főműsoridő legmagasabb közönségarányát éri el. A Sebestyén Balázs vezette celebes reality hétfőtől csütörtökig remekül teljesített, pénteken pedig tarolt. A remek felvezetés jót tesz a Barátok köztnek, mely ezúttal is pazar számokat hozott, főként pénteken, egyedül szerdán ért el gyengébb nézettséget. Ezen két RTL-es műsorral egy időben a TV2-n a MasterChef VIP látható, mely továbbra is rossz eredményeket szállít, és két-háromszor kevesebben figyelik a csatornát, mint a konkurenciát. A MasterChef VIP-nél is gyengébb, egyenesen katasztrofális nézettséget hoz A Piramis. A Stohl András vezette vetélkedő mindkét korosztályban alulmúlja az elvárásokat és bedönti a TV2 hétköznap estéit. Szerdán és csütörtökön pedig negatív rekordot döntött azzal, hogy 18-49-ben az 5%-os közönségarányt sem érte el. Az ellene futó Éjjel-Nappal Budapest elég felemásan teljesít, hol közepes eredményeket produkál, hol pedig parádésan teljesít. Utóbbi esetekben még a felvezetésénél, azaz a Barátok köztnél is jobb nézettséget hoz. A TV2 harmadik hete nem tud mit kezdeni az RTL Klub esti kínálatával, ennek eredménye, hogy a 18-49-ben mért heti csatornaátlagban 9 százalékpont köztük a differencia. Hétköznap esténként pedig átlagban 10 százalékpontnyi a különbség.
A Dr. Csont ismétlése mindkét korosztályban gyengén teljesített, a Házon kívül 18-49-ben közepesen, teljesben jól hozott, míg a XXI. Század mind a két korcsoportban kevés nézőt ültetett a képernyők elé. Szerdán a Szulejmán a fiatalok körében közepesen, míg teljesben remek számokat hozott. A Doktor Murphy 18-49-ben ismét tarolt, és teljes lakosságban is jó eredményt hozott. Szombaton este ismét mindent vitt A mi kis falunk, de csökkent a nézettsége. A fiatalok körében több, mint 6 százalékpontot esett, teljesben pedig közel 5 százalékpontot és így már nem is érte el az egymilliós nézőszámot. A mi kis falunk ennek ellenére mindkét korosztályban a szombat este és a hét legnézettebb műsora lett. Szombat este nem csak az RTL Klub, hanem a Film+ is maga mögé utasította 1 tizedszázalékponttal a TV2-t a fiatalok körében. Az RTL Klub azonban a hétből csak hat estét nyert meg, ugyanis a Szenzációs Négyesnek köszönhetően ismét elbukták a vasárnapot. A csatorna saját fejlesztésű nagyszabású showműsorának már a premierje sem volt erős, azóta viszont folyamatosan esik a nézettsége. 18-49-ben majdnem egy százalékpontot, 0,8-at csökkent, a teljes lakosságban pedig 1,2 százalékpontot zuhant. Régen volt látható az RTL Klubon olyan nagy showműsor, amely ennyire nem találta volna a közönségét, és amelyet ilyen fölénnyel vernek a TV2 filmjei. Vasárnap este a Jurassic World a fiatalok körében letarolt az RTL Klubot és ennek is köszönhetően nyert a hét utolsó napján majdnem 4 százalékponttal a TV2. Hétfő: TV2: Tények: 645 ezer (24,2%), 18-49: 125 ezer (17%) RTL: Híradó: 606 ezer (22,5%), 18-49: 140 ezer (18,7%) TV2: MasterChef VIP: 355 ezer (9,5%), 18-49: 82 ezer (7%) RTL: Nyerő Páros: 689 ezer (19,1%), 18-49: 247 ezer (21,9%) RTL: Barátok közt: 712 ezer (17,1%), 18-49: 233 ezer (16,4%) TV2: A Piramis: 327 ezer (9,9%), 18-49: 70 ezer (5,4%) TV2: Vejedre ütök (film): 59 ezer (5%), 18-49: 32 ezer (6,3%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 515 ezer (14,5%), 18-49: 235 ezer (17,1%) RTL: Dr. Csont (ism.): 202 ezer (8,3%), 18-49: 95 ezer (9,5%) Kedd: TV2: Tények: 601 ezer (22,8%), 18-49: 122 ezer (16,6%) RTL: Híradó: 605 ezer (22,5%), 18-49: 139 ezer (18,6%) TV2: MasterChef VIP: 375 ezer (10%), 18-49: 83 ezer (7,1%) RTL: Nyerő Páros: 669 ezer (18,4%), 18-49: 255 ezer (22,8%) RTL: Barátok közt: 697 ezer (16,7%), 18-49: 211 ezer (16,1%) TV2: A Piramis: 297 ezer (8,6%), 18-49: 61 ezer (4,7%) TV2: NCIS (ism.): 126 ezer (7,3%), 18-49: 31 ezer (4,2%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 467 ezer (12,5%), 18-49: 177 ezer (12,8%) RTL: Házon kívül: 350 ezer (11,4%), 18-49: 127 ezer (10,6%) RTL: XXI. Század: 196 ezer (8,8%), 18-49: 61 ezer (6,5%) Szerda: TV2: Tények: 602 ezer (23,8%), 18-49: 111 ezer (15,8%) RTL: Híradó: 585 ezer (22,7%), 18-49: 151 ezer (20,9%) TV2: MasterChef VIP: 353 ezer (9,5%), 18-49: 101 ezer (8,6%) RTL: Nyerő Páros: 675 ezer (18,8%), 18-49: 238 ezer (21,1%) RTL: Barátok közt: 659 ezer (16%), 18-49: 205 ezer (14,7%) TV2: A Piramis: 302 ezer (9%), 18-49: 57 ezer (4,6%) TV2: Herkules legendája (film): 82 ezer (5,7%), 18-49: 21 ezer (3,6%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 539 ezer (15%), 18-49: 231 ezer (17,4%) RTL: Szulejmán: 339 ezer (13,5%), 18-49: 123 ezer (12,4%) Csütörtök: TV2: Tények: 599 ezer (23,6%), 18-49: 103 ezer (14,9%) RTL: Híradó: 578 ezer (22,3%), 18-49: 144 ezer (20,3%) TV2: MasterChef VIP: 364 ezer (9,7%), 18-49: 82 ezer (7,2%) RTL: Nyerő Páros: 691 ezer (18,6%), 18-49: 259 ezer (23,3%) RTL: Barátok közt: 695 ezer (16,8%), 18-49: 218 ezer (16,4%) TV2: A Piramis: 307 ezer (9,4%), 18-49: 66 ezer (5,6%) TV2: NCIS (ism.): 102 ezer (5,9%), 18-49: 40 ezer (5,7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 524 ezer (15,2%), 18-49: 226 ezer (18,3%) RTL: Doktor Murphy 1x11: 330 ezer (13,8%), 18-49: 167 ezer (17,8%) Péntek: TV2: Tények: 628 ezer (23,1%), 18-49: 123 ezer (17%) RTL: Híradó: 677 ezer (24,5%), 18-49: 165 ezer (22,4%) TV2: MasterChef VIP: 358 ezer (9,7%), 18-49: 80 ezer (7,3%) RTL: Nyerő Páros: 710 ezer (19,9%), 18-49: 266 ezer (25,8%) RTL: Barátok közt: 688 ezer (16,7%), 18-49: 229 ezer (17,4%) TV2: A Piramis: 322 ezer (9,8%), 18-49: 71 ezer (5,8%) TV2: Elysium - Zárt világ (film): 67 ezer (5%), 18-49: 29 ezer (4,9%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 489 ezer (13,1%), 18-49: 177 ezer (13,5%) RTL: Lángelmék (film): 243 ezer (11%), 18-49: 120 ezer (13,3%) Szombat: Duna: SzerencseSzombat: 220 ezer (7,3%), 18-49: 11 ezer (1,3%) TV2: Tények: 602 ezer (22,2%), 18-49: 119 ezer (15,3%) RTL: Híradó: 462 ezer (17%), 18-49: 106 ezer (13,5%) TV2: Wasabi - Mar, mint a mustár (film): 328 ezer (8,8%), 18-49: 98 ezer (8%) RTL: Fókusz Plusz: 515 ezer (15%), 18-49: 167 ezer (15,3%) RTL: A mi kis falunk 3x03: 879 ezer (21,3%), 18-49: 376 ezer (25,8%) TV2: Üvegtigris 3. (film): 223 ezer (6,9%), 18-49: 96 ezer (7,2%) RTL: Másnaposok 3. (film): 452 ezer (13,6%), 18-49: 280 ezer (20,5%) Vasárnap: M4 Sport: Forma-1 Szingapúri Nagydíj Futam (felvezetéssel): 495 ezer (21%), 18-49: 189 ezer (22,8%) TV2: Tények: 653 ezer (20,5%), 18-49: 160 ezer (15,8%) RTL: Híradó: 674 ezer (21,6%), 18-49: 187 ezer (18,1%) TV2: Jurassic World (film): 564 ezer (13,3%), 18-49: 309 ezer (20%) TV2: Erőnek erejével (film): 236 ezer (8,9%), 18-49: 105 ezer (9,1%) RTL: Szenzációs Négyes: 589 ezer (13,9%), 18-49: 194 ezer (12,6%) RTL: Excsajok szelleme (film): 315 ezer (10,7%), 18-49: 154 ezer (12,2%) A késő délutáni műsorok heti átlaga: TV2: Victoria, a rabszolgák megmentője: 268 ezer (16,1%), 18-49: 30 ezer (6,8%) (A pénteki részről nincs nézettségi adat, ezért a hétfő-csütörtöki epizódok átlagát közöljük) TV2: Feriha: 430 ezer (20,5%), 18-49: 62 ezer (11,3%) RTL Klub: Elif - A szeretet útján: 218 ezer (11,4%), 18-49: 43 ezer (8,8%) RTL Klub: Fókusz: 241 ezer (11%), 18-49: 50 ezer (8,7%)


További hírek

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor

48. heti nézettség - Továbbra is remek eredményeket szállít a Barátok közt

Szerdán tarolt A Konyhafőnök VIP és a Barátok közt, összeomlott a TV2

47. heti nézettség - Legyengült az Éjjel-Nappal Budapest



Hozzászólások