Most már biztos, hogy a Barátok közt augusztusban induló 15. évada meghatározó lesz a sorozat történetében. Elsőként tavaly nyáron derült ki, hogy a Gézát alakító Németh Kristóf az idei szezon során eltűnik a képernyőről. Nem sokkal később pedig jött a még váratlanabb hír, miszerint az Andrást a kezdetek óta megformáló R. Kárpáti Péter is távozik a Barátok köztből. Mindkét színészt kiírták a sorozatból. Továbbá szintén kiderült, hogy Barna Zsombor, akit Péterként ismerhettünk meg az elmúlt években, önként távozik, helyére pedig új Péter érkezik. A nyáron bejelentett változások a következő hónapokban lesznek láthatóak a képernyőn.
A távozási hullám viszont úgy néz ki, nem ér véget. A napokban jött a hír, miszerint a Barátok közt újabb meghatározó szereplője tűnik el a szappanoperából. A Nádor Kingát alakító Balogh Edina az IMDB szerint 2005 óta szerepel a sorozatban, azonban hamarosan otthagyja a produkciót – közölte a Blikk. Az információt Kalamár Tamás, a sorozat producere és Balogh Edina is megerősítette. “Annyit elárulok, én magam kértem meg a producert arra, hogy írja ki Kinga szerepét a sorozatból – mondta röviden a Blikknek a sorozatszereplő. Edina azért távozik a Barátok közt-ből, mert babát vár. A nézők azonban tavaszig még biztosan láthatják a képernyőn. (fotó: RTL Sajtóklub)

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára

Felmondott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója