Németh Kristóf (a képen jobbra) a Barátok közt egyik legrégebbi szereplője, az IMDB szerint 1999 óta alakítja Kertész Géza szerepét. Az elmúlt 13 év során kétszer tűnt el a képernyőről, először a történetben Olaszországba távozott, majd 2010-ben bokafájdalmak miatt pár hétig Karalyos Gábor helyettesíttette a sorozatban. A produkció készítő most úgy döntöttek, hogy kiírják Németh Kristófot a Barátok köztből.
“Nem akarunk megválni Németh Kristóftól!” – jelentette ki Kalamár Tamás, a Barátok közt sorozat producere a Blikknek. – “De lassan tizenöt éve megy ez a sorozat, Kertész Géza karaktere pedig majdnem az indulástól jelen van. Nyilvánvaló, hogy a kezdeti szereplők jellemére érdekes történeteket írni egyre nehezebb. Ezért döntöttünk úgy a forgatókönyvírókkal, hogy Gézát egy időre pihenőre küldjük, hogy megújulva térhessen vissza. Számunkra az a legfontosabb, hogy a történet mindig izgalmas legyen, és ha ehhez az kell, hogy a karakternek búcsút mondjunk, akkor azt meg kell, tegyük.” – nyilatkozta a producer az újságnak.
A színész még néhány hónapig forgat a stábbal, a képernyőről várhatóan a téli hónapokban tűnik el. Azt, hogy a történet szerint miként távozik, még nem tudni. (fotó: RTL Sajtóklub)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés